Valljuk be, néha már unalmas a saját játszóterünk: mindennap ugyanazokkal a szülőkkel, poénokkal, „ördögfiókákkal”, játékokkal találkozni néha arra ösztönöz minket, hogy menjünk bárhova, ami nem a megszokott. Amit most bemutatok neked, az valóban nem egy unalmas és hétköznapi: egyszerűen imádni fogod! Nincs benne semmi extra, de maga a hely és a környezet magával ragadó! A gyerkőc pedig garantáltan jól fogja itt magát érezni.:)
Olimpia Park- Milyen a jó játszótér?
1. Biztonságos
{adselite}
Az Olimpia Parkban a biztonság és a kényelem nagyszerűen ötvözi egymást. Kerítéssel van körbevéve, hogy a csemeték ne rohangáljanak ki. Nem az a kimondottan nagy játszótér, ahol a nagyság benyeli a gyereket, és észtvesztve keresgélheted, persze azért itt is észnél kell lenni.
2. Játékban gazdag
Végre egy hely, ahol 2 különböző életkorú gyerekkel is feltalálhatod magad. MERT ugye általában az a probléma, hogy az a játszi, ami a kicsinek tökéletes a nagynak unalmas, vagy a ami a nagynak jó, a kicsi csak azt hallgatja: ” Jajj, Szívem, még kicsi vagy hozzá…..” Az Olimpia Parkban a kisebbek és nagyobbak is önfeledten szórakozhatnak egymás mellett. Sőt a Parkrészében a legkisebbeknek lehetőségük van, hogy egy pokrócot leterítve anya mellett biztonságban érezzék magukat.
Játékok:
– hinta (kisebbeknek és nagyobbaknak)
– hatalmas hajó különböző készség- és képesség fejlesztő játékokkal,mindenféle mászó résszel
– pókháló
– homokozó
– kisebbeknek kis csúszda, játszórész
– csúszda
– nagyobbaknak mászóka
– sportpálya
3. Árnyékos
Nyáron a nagy melegben nem kell attól rettegni, hogy napszúrást kapsz Te, vagy rosszabb esetben a gyerek. Fákban nincs hiány, sőt a homokozó és a hajó a fák lombjai alatt található.
4. Zöldövezet
Valahogy itt minden tökéletes! Van játszi, parkrész és még a kilátás is gyönyörű. Imádom, amikor néhány másodpercig elbambulva nézem a Dunát, a hajókat vagy éppen a csodás épületeket. Amikor a gyerkőcök megéheznek, akár piknikezhetünk is. A zöld pázsiton elfogyaszthatjuk uzsinkat, előkerülhet egy mesekönyv lazításként.
5. Szökőkút
Melyik gyerek nem imádja a szökőkutat? Itt lehet mókázni, vagy csak a lábat lehűteni a nagy melegben. Ezt a részt is jól megoldották, nagy veszélyforrás kizárva- és a látványa mesés.:)
6. Ivóvíz
Ha elfogyott az üdítőd, van rá lehetőség hogy újratöltsd magad.:)
7. Illemhely
Annó kismamaként most pedig anyukaként is néha bajban vagyok, hogy hol intézzem el a dolgomat. Végre gondoltak ránk is, amikor a játszóteret megépítették, hogy kihelyezzenek egy WC-t! Ez máris egy jó pont volt! Köszönjük!
8. Sportpálya
Amikor először itt jártam, alig vártam, hogy megírjam a bejegyzést, és átadjam ezt az érzést, ami most is bennem van, ha a játszótérre gondolok. A sportpálya a parkba nagyon jól beilleszkedik, lehet focizni vagy kosarazni. Az jutott eszembe, hogy alig várom, hogy a gyerekek nagyobbak legyenek, és együtt kosarazzunk. Amíg kicsik, addig a pálya szélén figyelhetjük a sportoló nagyokat.;)
9. Könnyen megközelíthető
A Jászai Mari téren, a Margit híd lábánál a Felső rakparton találod a Parkot. Kerékpárral, autóval, tömegközlekedéssel is könnyen megtalálható, és megközelíthető
10. Visszavágyom
Számomra meghatározó az a hely, ahova én is szívesen visszavágyom, mert jól érzem ott magam. Nem elfáradok a két gyerek közötti rohanásban, hanem feltöltődök.:) Eddigi tapasztalataim alapján a parkban összefutott szülőkről pozitív a benyomásom, és este hazaérve is azt éreztem, hogy „ide még vissza kell mennünk.”