Luca 35 éves, néhány hete született meg első kislánya. Amikor épp nem annyira fáradt, hogy azt se tudja hogy hívják (hát nem sok ilyen idő marad) azon gondolkodik, mennyit szenvedett gyerekként, pedig egész jó dolga volt.
Jogász és közgazdász szülők, jómód, szép ház, mindenük megvolt amire vágytak. Mégsem volt igazán boldog. „A rendes ember orvos, jogász vagy közgazdász” hallotta gyakran. Ugye csak viccelsz? – hüledezett az apja, amikor elmesélte, mire vágyik igazán. Gyógytornász szeretne lenni. Most itt áll, a közgazdász diplomával, különösebb karrier nélkül, és inkább szült egy gyereket, hogy tovább halogassa a kérdést. Persze már belátta, hogy a szüleit jószándék vezérelte. Csak azt akarták, hogy boldog legyen. De érezni sosem érezte, hogy szeretik, csak azt, hogy ő nem jó, mert másra vágyik, mint ami boldoggá tenné az anyját és az apját. Luca elhatározza, hogy ő semmiképpen sem lesz ilyen. Akármit is szeretne majd a kislánya, ő támogatja ebben.
Igen, mindannyian innen indulunk. Kérdés, hova jutunk. Olyan egyszerűen hangzik, hogy olyannak kell szeretni a gyereket, amilyen. Megvalósítani már nehezebb. Mert elhagyott az a rohadék apja, és ő a megszólalásig hasonlít rá. Mert kiderül, hogy a festészethez van tehetsége, és azon szorongok, hogy fog így megélni. Csak ne legyen annyi anyagi gondja, mint nekünk! Mert ahhoz képest, amit elképzeltem, egy UFO. Mert tükröt tart mindennek, amit utálok magamban, amitől félek. Mert a gyerek a leggyengébb pontomra mutat rá, ahol a legjobban fáj. Ott rángat meg, ahol a leginkább megingok. De állni kell a sarat!
- És ráadom a kabátját, mert hideg van.
- Beletukmálok még két sültkrumplit nehogy éhen vesszen.
- És rászólok, hogy egyen már rendesen, ne malackodjon.
- Összeveszek vele a mateklecke fölött, mert mi lesz így belőle.
- Figyelmeztetem, hogy a hosszú hajú fickó egy rohadék, és semmi értelme, hogy beleszeressen. Meg sem érdemli a figyelmét.
- Rákiabálok a boltban, mert hisztizik, és égek, mint a Reisztág.
- Megszidom, amiért rossz volt az oviban, mert attól félek, hogy az óvónéni nem fogja szeretni.
- Elmondom, hogy ne vegye meg azt a hülyeséget a zsebpénzéből, mert még mindig lelkiismeret furdalásom van a múltkori miatt.
- Azt mondja, színeket lát az emberek körül. És én úgy megijedek, hogy na.
- Folyton csak aggódom, aggódom és aggódom…
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” “]
Ezek mind a szeretetem megnyilvánulásai, de a gyerek egyikből sem érzi. Inkább azt, hogy ellene vagyok, és nem értem meg őt. Azt gondolja, nem szeretem.
[/quote]
{adselite}
Mert miből érzi egy gyerek, hogy szeretem?
Csak úgy örülök neki, hogy van, és hagyom, hogy eltöltsön ez az érzés. Akkor is, amikor nem akar fogat mosni, amikor dühös, amikor panaszkodik rá az óvónéni.Hagyom a mosatlant és leülök mellé autókat tologatni.Elolvasom százegyedszerre is az Anna Peti és Gergőt. (ez nagyon komoly erőfeszítés)
És legfőképpen belegondolok abba, mi zajlik éppen a kicsi szívében, és együttérzek vele. Mert buli kabát nélkül kimenni, jó móka malackodni, a mateklecke tényleg fárasztó, együtt örülök vele, amikor szerelmes lesz abba a rohadékba és együtt sírunk, amikor az a rohadék átveri. Nem érdekel, ki mit mond a boltban, sőt, megvédem őt, mert tényleg piszkosul dühítő, ha nem kapod meg amire nagyon vágysz. Megértem az ő szempontját is az ovis incidensekkel kapcsolatban. „Tudod, mit gondolok arról hogy nyelvet nyújtottál az óvónénire. Ilyet nem csinálunk. De miért is voltál rá ennyire dühös? Oh, ez tényleg nagyon bosszantó lehetett.
Úgy érzed, hogy igazságtalanul bánt veled…” Összekacsintok vele amikor arra a hülyeségre költi a zsebpénzét…hát nekem sem kellett volna megvennem a tizenkettedik kék felsőt. Ha számomra furcsa, érthetetlen dolgokról számol be, akkor is érdeklődéssel hallgatom. Segítem abban, hogy a vágyait megvalósíthassa. És ahelyett, hogy folyton aggódnék, bízom benne.
Mégiscsak pofon egyszerű egy gyereket olyannak szeretni, amilyen. Csak azt kell neki megadnom, ami nekem hiányzott annak idején.
Pethő Orsolya, pszichológus www.anyaszerviz.hu
