Sok év próbálkozás és több lombikprogram után gondolkodtunk el az örökbefogadáson. A döntés meghozatala és a tényleges örökbefogadás között 2 év telt el. Ez a mi történetünk, az én anyává válásom története.
{adselite}
Ahhoz, hogy örökbefogadó szülőkké váljunk, számos dolgon kellett átesnünk; jelentkeztünk a TEGYESZ-nél (Fővárosi Gyermekvédelmi Közpot és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat), majd következett az elbeszélgetés – itt kellett például nyilatkoznunk, hogy milyen gyereket szeretnénk, mi újszülöttet jelöltünk meg -, egy körülbelül 500 kérdéses pszichológai teszt, amit egy pszichológiai vizsgálat követett, majd sokórás tanfolyam és több környezettanulmány. Tehát nem volt egyszerű. Egyébként azt érzem, hogy egyik sem volt felesleges – sőt a tanfolyam kimondottan hasznos volt -, de az 5. környezettanulmány idején, azért elgondolkodtam, hogy ezren voltak már a házunkban, de gyerek még nincsen.
Örökbefogadásra alkamas
Megvoltak a papírjaink, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadó szülőknek, és természetesen jelentkeztünk az úgynevezett segítő alapítványokhoz/egyesületekhez is. Róluk végül nem sikerült bővebb tapasztalatot szereznünk, mert abszolút nélkülük csináltuk végig a dolgokat.
Úton a baba
Sosem titkoltuk senki elől, hogy szeretnénk örökbefogadni. Így esett – egy ismerős ismerősének ismerősén keresztül -, hogy egy szép nyári napon megcsörrent a férjem telefonja; “XY vagyok, megkaptam a telefonszámát valakitől és szeretném megkérdezni, áll-e még az örökbefogadási szándék, mert van egy 16 éves húgom ,akit egyedül nevelek, és terhes.” Hozzávetőleg elmondta a történetet és kaptunk 2 napot, hogy gondoljuk meg.
Bevallom, először körülnéztem, hogy nem valami kandi kamera-e. El sem akartam hinni, hogy ez velünk történik. Osztottunk-szoroztunk-gondolkodtunk, végül rábólintottunk a babára.
Amit tudtunk: Az apa túl fiatal volt, nem támogatta se ő, se a családja a pici érkezését, és így a lány magára maradt 2-3 hónaposan. A terhesség a képbe kerülésünkig gondozatlan volt – körülbelül a 30-32. hétig. A vérszerinti anya egészen biztos volt abban, hogy nem akarja megtartani a babát – ha nekünk nem kell, akkor odaadja másnak, ezt szörnyű volt hallani. Ami a lelkemnek a legrosszabb volt; nem szerette a picit, akit a szíve alatt hordott.
Hogyan tovább?
Szóval rábólintottunk az ismeretlenre, találkoztunk, kértünk segítséget az alapítványoktól, akik elzavartak a fenébe, hogy mondjuk meg, hol a kismama és majd ők elintézik a gyerek sorsát. Ezen felbőszülve vettem a kezembe a dolgok irányítását, hogy álljon csak meg a menet! Ha ő nekünk szeretné adni, nekünk meg kell, akkor miért szólhatnának bele mások?!?
Utánajártam – egy civil szervezet tanácsai alapján – , hogy miként lehetne megoldani ezt a dolgot. Végül bementünk a szülőanya lakhelye szerinti illetékes Gyámhivatalba, ott ő lemondott róla, és minket jelölt meg gyámként. Kaptunk egy 30 napra szóló kihelyezési határozatot, amivel hazavihettük a picit a kórházból, és 30 nap után a mi Gyámhivatalunkban kellett nyilatkozatot tenni, hogy igen, fenntartjuk az örökbefogadást. Gyakorlatilag egy nyílt örökbefogadásról volt szó. (Ez ma már nem lehetséges, így önálló utánajárással, mindenképp valamilyen segítő-, civil szervezetet kell bevonni a dologba.)
Soha, egy fillért sem fizettem, és semmit se vásároltam a lánynak, egy dolgot kivéve; a terhesség fenmaradó idejére vettem neki terhesvitamint. Nőgyógyásszal konzultálva még számított a baba egészségének.
Megérkezett
Ott voltunk a szülésnél, nekem adták először a kezembe a picit, de a vérszerinti anyuka is meg szerette volna nézni, így bevitték neki, de csak 1 percre. Annyira csodálatos és egyben természetes érzés volt, hogy az a kis csöppség ott piheg a karomban. Egyszerűen éreztem, hogy ő nekünk született!
A születése után 1 hetet töltött bent a kórházban, de amikor csak tudtunk, ott voltunk vele, bár nagyon sok mindent el kellett még akkor intézni, de minden perc megérte.
A párom is szerette volna a babát, igaz, ő elsőre inkább “lánypárti” volt. Mikor megtudtuk, hogy kisfiú lesz – szülés előtt 3 héttel -, akkor szerintem ő volt a legboldogabb apuka a földön. Mikor pedig megszületett, akkor ő lett a legbüszkébb apa, mert lett egy fia.
Mit tud majd a gyermek az örökbefogadásról?
Mi nyitottak vagyunk, az örökbefogadás nálunk mindennapi téma. Nem volt és soha nem is lesz TABU. Ebben neveljük a gyerekünket, tudni fogja a történetét, sőt, szerintem már most is a maga módján érti a helyzetet.
A mi “örökbebabánk” már elmúlt 4 éves, imádjuk, és elképzelni sem tudnánk nélküle az életünket! Jelenleg is örökbefogadható babára várunk, mert kétgyerekes családdá szeretnénk válni.
M.
A képek illusztrációk – forrás: pinterest.com