Tartozom egy vallomással: rettenetesen szeretem az szülő – gyerek szetteket. Még meg sem született a lányom, de már böngésztem a katalógusokat, összeillő ruhákat keresve.
Annyira bájos és szép, mikor az anyuka és a kislánya (vagy kisfia, természetesen, sőt! – akár apuka a gyerekével) összeöltözik, ezzel is erősítve az összetartozásukat, önmagukban (ami a legfontosabb) és a külvilágban egyaránt. És ez nem csak a felnőtteknek fontos, tapasztalatom szerint a gyerekek is élvezik, hogy a „nagyokra” hasonlítanak, hogy anyán is ugyan olyan ruha van, mint rajtuk, és mindenki tudja, látja, hogy egy család vagyunk. Emlékszem, mikor megvettem életem első felnőtt tütüjét, a kislányom első mondata az volt, hogy ő is szeretne egyet, mert „-Szeretnék olyan szép lenni, mint te!” Hát létezhet ennél nagyobb bók az ember életében?
Szóval, nekem szívem csücskei a családi kollekciók, sok ilyen ruhánk van, és ha valami újat veszek, már célirányosan keresek, tudok-e esetleg mind a kettőnknek hasonlót vásárolni. Hiszen most, míg kicsi tudom befolyásolni a választásait és kicsit talán az ízlését is, ha majd nagyobb lesz, úgyis lesz saját, kialakult stílusa, amibe már nem lesz, nem lehet beleszólásom, maximum véleményem, és csak remélni tudom, hogy majd érdekelni fogja. Egyelőre persze még én vagyok a stylistja és egyelőre még az tetszik neki, ami nekem is, illetve inkább az, amit rajtam lát.
Egy ilyen böngészés kapcsán (épp egy esküvőre készültünk és elegáns ruhát kellett vennem) futottam bele a MasniCollection honlapjába és bevallom, ott is ragadtam.
Zlamál Zsófi ruhái ugyanis gyönyörűek. Minden darabon látszik, hogy szívvel-lélekkel és hatalmas odafigyeléssel készülnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy a saját gyermekeiből meríti az ihletet, nem felnőtt szemmel készíti a kollekcióit, hanem a gyerekek szempontjait, igényeit, ízlésvilágát figyelembe véve alkotja meg a termékeit. Zsófi nem titkolt célja, hogy hogy olyan hölgyekhez, anyukákhoz, családokhoz, gyerekekhez jussanak el az általa megálmodott ruhák, akik szeretnék egyedi, stílusos ruhadarabokkal feltölteni, vagy kiegészíteni gardróbjukat. Sportos, elegáns, laza, kényelmes – majd minden stílus kedvelője megtalálja az igényeinek és vágyainak megfelelő darabokat, akár kislányokról, akár kisfiúkról legyen is szó.
Minőségi és lehetőség szerint természet közeli anyagokból dolgozik, gyönyörű mintákkal, ötletes és egyedi szabásvonalakkal, így kizárólag stílusos és kreatív ruhák kerülnek ki a keze alól.
A folyamatosan bővülő kollekcióit megtalálhatjátok itt Facebookon, Instagramon, valamint a www.masnicollection.com weboldalon, személyesen pedig a wonderLAB üzletben lehet felpróbálni és megvásárolni a csodaszép kisruhákat.