Hogyan lehet ugyanúgy szeretni egy anyának több gyermekét? Ez volt az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Jön a második baba: A kistesó. Hamarosan megfogalmazódott bennem a következő kérdés: Mit fog hozzá szólni az eddig egyke gyermekem, ugye szeretni fogja?….
Amint kezdett aktuálissá válni a kistesó téma, elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is tudnám a könnyebbé tenni az érkezését, a nagytesó számára…Ne legyen féltékenység, ne legyen ellenérzés, hogy pozitív dolgokat társítsak egy síró, figyelemelvonó kisbaba mellé.
Az hiszem ez nálunk elég jól sikerült, ugyanis, immár négy hónapja 4 tagú a családunk, és eddig köszönjük szépen minden rendben. A két fiú nagyon szereti egymást, és igen, a kicsi is a nagyot, mert látványosan megnyugszik a közelében, figyeli és mosolyog rá. Álmomban sem reméltem, hogy így lesz, de úgy tűnik az a pár dolog, amire a várandóságom alatt odafigyeltünk meghozta a gyümölcsét.
1. Ne nyomd le a torkán
Sosem tartottam jó ötletnek azt, hogy egy kisgyereknek azt mondják, hogy szeretnie KELL a testvérét, példát KELL mutatnia és hasonlók. Most őszintén, melyikünk szereti a kötelező dolgokat? Lehet jól indulni valaminek, amit muszáj megtenned? Ha hagyod, hogy szépen fokozatosan fogja fel és alakítsa ki az ezzel kapcsolatos érzéseit, akkor sokkal jobban magáévá tudja tenni azt, hogy rajta kívül is lesz még egy kisgyerek otthon.
{adselite}
2. Közös ultrahang
Sokkal valóságosabbá válik a pocakban lévő kisbaba, ha a saját szemével láthatja, amikor vizsgálnak. Erre egy babamozi, vagy 4D-s ultrahang tökéletes alkalom lehet.
3. Csinálj kedvet hozzá
Egy esti mese, ahol a főszereplő szintén ebben a helyzetben van sokat segíthet. Én nagyon hiszek a meseolvasás jótékony erejében. Annyi mindent tudunk velük elmagyarázni úgy, hogy arra tényleg odafigyel a gyermekünk és valóban megértheti, hiszen az Ő nyelvére van lefordítva. Nekünk a kedvencünk erre a célra a Bori és a kistestvér és (bár nem teljesen ehhez kapcsolódik, mert az óvodai beszoktatás megkönnyítésére szereztük be elsődlegesen, amire szintén nagyon jó volt) a Farkas Nóra: Összeköt a szeretet volt. Jó pár hétig minden este ezeket kérte.
4. Ajándék a hazaérkezéskor
Ez vált be nálunk a legjobban. Főleg, hogy az első találkozás alkalmával hangos sírással üdvözölte a kisbaba a nagyfiamat. Bármennyire várta, egy kicsit meghátrált ettől. Viszont amikor kiderült, hogy a pici a régóta vágyott játékot hozta magával ajándékba a kórházból, elmúlt a rossz érzés. Bár azért ez nagyon jól jött ki, mert a nagyfiam is odakészítette az egyik játékát, amit odaadott a kicsinek teljesen magától.
5. Világosan magyarázd el a dolgokat
A gyerekek okosabbak, mint az gondolnánk. Meg kell találni, hogy mikor és hogyan lehet nekik bármit elmagyarázni, de én azt tapasztaltam, hogy igenis ez nagyon hatásos. Például, amikor az első hangos sírás után elmondtuk Patriknak, hogy a testvére Erik, így kommunikál, és ha valami gondja van, akkor ezzel fejezi ki magát. Ezután a legkisebb nyöszörgésnél is szaladt oda hozzá és kérdezte a picitől, hogy „Mi a baj”? Azóta is nagyon jól kezeli, ha éppen valamiért egy kicsit hangosabb a kisbaba.
Hogy ezeknek az apróságoknak köszönhetően-e, vagy ezt csak én gondolom, de a kezdeti időszak könnyebb volt, mint amire valaha is számítottam.