Anyaként fontosnak tartom, hogy az otthonom otthonos, egyszerű és élhető legyen. Nincsenek nagy elvárásaim 3 gyerek mellett: tip-top lakásról, morzsamentes életről, játékoktól hemzsegő szobáról álmodni sem merek, egyszerűen csak jól szeretném magam érezni ott, ahol élek a családommal. Ezt az érzést azonban elvesztettem valamikor, kívül és belül is káoszt érzek…

Amikor Judit megemlítette nekem a Konmari cikk kapcsán, hogy próbáljam ki az otthonszervezőt, első hallásra igen érdekesnek tűnt: Ha én nem tudom rendben tartani a dolgaimat, majd ő fog tudni nekem segíteni…Bevállaltam, segítségül hívtam.

Otthonszervező az otthonomban…

Átlagos családnak mondanám magunkat. Három gyermekem mellett igen határozott elképzelésem van az anyaságról, elsősorban szeretettel és lazasággal próbálok megközelíteni mindent, ami a gyermekeimmel kapcsolatos. Hiszek a szeretet erejében. Most, azonban a napi rutinnal kapcsolatban eljutottam egy pontra, amit úgy éreztem, képtelen vagyok egyedül (illetve férjemmel, ketten) megoldani. Át kellett értékelnem sok mindent és arra a belátásra jutottam, rossz példát mutatok a gyerekeknek, azzal, hogy nem jut elég időm a közvetlen környezetünk rendben tartására. Tudatosan, külső szemlélő szemszögéből néztem a lakásunkat és arra kellet rájönnöm, hogy vállalhatatlan. Mikor ezt beláttam, sajnos a „minden mindegy” hozzáállás uralkodott el rajtam és általam addig nem ismert mélységekbe jutott a trehányságom, aminek az lett az eredménye, hogy a lakás bizonyos részei tulajdonképpen használhatatlanná váltak, belepte a sok tárgy- és játékkupac. Legékesebb példája volt ennek a nagyszobánk egyik sarka, ami a gyerekeknek volt fenntartva játszó területnek.

Rossz volt ránézni, rossz volt bemenni a nagyszobába, és rossz volt az a gondolat, hogy nem tudom vendégül látni a gyerekek barátait mindezek miatt. Ilyen-olyan indokkal mindig sikerült elodáznom a dolgot, de tudtam, hogy sokáig nem csinálhatom ezt. Vagy teszek ellene és rendes leszek, vagy felvállalom ismerőseim előtt, hogy szétszórt vagyok. Többször is nekiálltam a rendrakásnak kisebb-nagyobb sikerrel.

Sajnos mindig maradt hiányérzetem, mindig azt éreztem, hogy megakadok, eláraszt a sok játék. Annak ellenére, hogy Payne (Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor szerk.megj.) könyvét átolvasva rájöttem, a gyerekeknek segítek azzal, ha megszabadítom őket a felesleges játékoktól, valahogy nem sikerült a gyakorlatban mindezt megvalósítani.

Miről szól az otthonszervezés? Mibe vágtam én bele?

Ha azt gondolnád, egy egy felesleges új trend, bevallom neked, én is ezt gondoltam, ezért is voltam rá kíváncsi, és nagyot tévedtem. Nem volt elvárásom, nem volt célom, azt akartam, hogy jól érezzem magam a lakásunkban, ahol élünk.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]A franc sem gondolta, hogy mi a pontos cél: egyet tudtam, hogy nagyon zavar a rendetlenség. Akárhányszor nekiláttam, mindig sajnáltam kidobni a dolgokat, amihez vagy egy szép emlék kötött, vagy a „még úgyis jó lesz valamikor…” érzés.[/quote]

Szandra- az otthonszervező- egy pedáns és rendszerető anyuka, szívesen segít másoknak abban, hogy élhetővé tegyék otthonukat. Már az első telefonbeszélgetésünkkor kiderült számomra: nagyon különbözőek vagyunk, ami ebben az esetben kifejezetten előnynek tűnt. Az én szeleburdi lazaságom vívott a rendes és átlátható jövőképpel. Természetesen szemem előtt lebegő cél segített abban, hogy ne engedjek a „rossz” énemnek. Szandra tárgyilagosan és megértően közelített a problémához. Először elmondtam mi a helyzet nálunk, aztán megkérdezte mi a célom. Ezután pontosan elmondta, mi fog történni, és ehhez neki mire lesz szüksége. Én kellettem neki (illetve a konstruktív énem) kb. 6 órán át és kukászsákok. Azt gondoltam, mi sem egyszerűbb ennél. Ha csak ezen múlik, állok elébe! Megbeszéltünk egy napot, amikor mindezt biztosítani tudom, és más dolgom nem volt, mint várni, hogy elérkezzen az ő ideje.

Bevallom őszintén nagyon izgultam, szinte aludni sem bírtam előző éjszaka. Elsősorban lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem tudtam rendet rakni a jötte előtt. Így utólag azért ez kicsit megmosolyogtató. Leginkább azért is, mert azzal kezdtük az egészet, hogy a sarokból mindent, de tényleg mindent (még a rendező kisszekrényt is) a szoba közepére húztunk, a játékokat pedig kipakoltuk. Szandra azt mondta, mindez azért kell, mert mindent csak akkor teszünk vissza, illetve új helyére, ha átbeszéltük, hogy kell-e.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Na, ebben a pillanatban leizzadtam, úgy gondoltam egy hét nem lenne elég minderre, ráadásul minek átbeszélni, hiszen egy két apróságot kivéve minden kell! Szandra sokat sejtetően, mintha a gondolataiban olvasna, közölte: gyorsan fogunk végezni, csak legyek őszinte magamhoz.[/quote]

Gyorsan kijelölt három helyet, egyet a másik szobába való dolgoknak, egyet a telekre kivinni valóknak, egyet pedig a kukás zsáknak. Nem részletezem a történteket a továbbiakban, a képek magukért beszélnek.

Még hamarabb is végeztünk. Szandrának igaza volt, abban, amit már a telefonba mondott nekem, tényleg elfáradtam a sok döntés miatt. Ő mindenben segített, pakolt is, leginkább azért, hogy tudjak koncentrálni. Maximálisan figyelembe vette a rendszerezés során, hogy mire és hogyan használjuk a szobánknak ezen részét, amellett, hogy az egész lakást feltérképezte. Kérdéseivel és őszinteséget elváró tekintetével nagyon hatékonnyá tette az egész folyamatot.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Már a nap közepén tudtam: erre volt szükségem, átlendített a holt pontomon, amikor elakadtam, elfáradtam, lelkesített és nem hagyta, hogy lankadjon a figyelmem. Segített legyőzni önmagamat, és segített abban, hogy tudjam folytatni a megkezdett munkát.[/quote]

A sarokkal végeztünk és Szandra még sok jó tanáccsal ellátott a szoba további átrendezésével kapcsolatban, amit nagyon könnyű lesz megoldanunk a továbbiakban. Meg kell, hogy állapítsam, amennyire féltem attól, hogy külső segítséget kérjek az otthonom átszervezésével kapcsolatban annyira elégedett vagyok. Nagy előrelépés volt ez számunkra és nagyon jó irány a továbbiakban. Most már tudom, ki az igazi „kidobóember”, és, hogy ez miért is jó.