Kata munka után rohan az oviba, már alig várja, hogy négyéves kisfiával, Zalánnal újra találkozzanak. Elég stresszes napja volt, szeretne már otthon lenni, de még be kell menniük a boltba, a vacsorához bevásárolni. Kicsit lelkiismeretfurdalást is érez, hogy ilyen későn érkezik, de sajnos nem tudott hamarabb szabadulni a munkahelyéről.
Széles mosollyal lép be a csoportszobába, szemével Zalánt keresve. A kisfiú láthatóan észrevette, de tekintetét azonnal, elkapja és mintha mi sem történt volna, folytatja a játékot.
– Zalán drágám, szia, nem is köszönsz nekem?
– …
– Gyere kisfiam, öltözzünk, még a boltba is be kéne menni.
– Még neeeeeem! Még játszoooooom!
– De Zalán, nem te mondtad reggel, hogy hamar jöjjek érted?
– De anyaaaaaa!!!!
– Na, gyerünk, ne húzd az időt, öltözzünk gyorsan!
Kata nagyon nehezen, de kitessékeli Zalánt az előtérbe. A kisfiú nyűglődik, ellenkezik. Nem akar öltözni sem, passzívan tűri, hogy anyja ráadja a cipőt. Közben nyafog.
Mire végre elindulnak, újabb műsor következik: – Anyaaaa, menjünk a játszótéreeee!!!
– Sajnos nem lehet kisfiam, esik az eső, minden vizes, és a boltba is be kell mennünk. Késő van.
– De menjüüüüüüünk! Én akarok a játszótérre menni!
– Zalán, mondtam, hogy nem tudunk ma menni. Holnap hátha jobb idő lesz.
– De játszótérre akarok menniiii! – a kisfiú már sikít, Kata rémülten néz körbe, hányan hallják az előadást. A hangja már pattogós:
– Zalán, miért nem tudod megérteni, hogy nem megyünk ma a játszótérre? – de a kisfiú már nem is hallja, a pocsolyában toporzékol. Szandálja, nadrágja csupa sár, és Kata is érzi, ahogy a lábára fröccsen a saras lé. Hallja magát, ahogy Zalánnal hangosan kiabál, rettenetesen fáradt, és nem érti, miért kell minden egyes ovi utáni délutánnak veszekedésbe fulladnia
{adselite}
Sokan járunk hasonló cipőben. Az egész napos elválás után loholunk az oviba, iskolába, lelki szemeink előtt látva, milyen jó lesz majd újratalálkozni. De újra találkozni sokszor szörnyű, és Katához hasonlóan nem értjük, hogy ugyanazt a gyereket, aki reggel sírt, hogy nem akar oviba menni, miért nem lehet hatlovas hintóval sem elvontatni? Miért van az, hogy a hétvégén mintagyerekként viselkedő kiskorút a legegyszerűbb dolgokra sem tudjuk most rávenni. Mintha direkt provokálna. Mintha egy másik gyereket vinnénk haza, mint akit otthagytunk. Ahelyett, hogy örülne, hogy újra együtt vagyunk, látszólag szándékosan az idegeinkre akar menni. El akarja rontani a délutánt.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Szándék nincs, csak óriási belső feszültség, ami az „ovi utáni rosszalkodás szindrómában” mutatkozik meg, és az ezt követő veszekedésben kap enyhülést. Kata helyzetébe könnyebb beleképzelnünk magunkat, ezért azt javaslom vizsgáljuk meg inkább Zalán lehetséges érzéseit. Rá fogunk jönni, érzelmileg milyen összetett egy ilyen ovi utáni délután.
• Egész nap hiányoztak a szüleim. (Minősített eset, amikor anya ráadásul otthon van a kistesóval)
• Napközben egyedül kellett megbírkóznom egy csomó konfliktushelyzettel, a gyerekek ráadásul nem behúzott karmokkal játszanak, igenis, élesben megy minden.
• Kizártak a játékból, elvették a kedvenc autómat.
• Az óvónéni igazságtalanul szidott meg, de nem mertem elmondani, hogy a Dani volt az, aki kiöntötte a kakaót.
• Balázs meglökött az udvarra menet. Délután nem tudtam elaludni, és nagyon unatkoztam. De pisszenni se mertem, különben rám szólnak.
• Persze ezen kívül még egy csomó szabályt betartottam. Elpakoltam a játékokat, bár semmi kedvem nem volt hozzá, a foglalkozáson énekeltem az a hülye dalt.
• Aztán megjött anya, és nagyon örültem neki, mert olyan nagyon hiányzott.
• De dühös is voltam rá, mert minden nap dolgoznia kell, és nem lehetek vele.
• De azért is dühös voltam, mert épp tök jót játszottam és semmi kedvem nem volt hazamenni.
• És mindig azonnal öltözni kell. Siettet. Utálok öltözni. Unalmas.[/quote]
Kép forrása: Instagram – sallykementens
Ennyi minden lehet egyszerre Zalán négyéves fejében és szívében, amiket egész nap csak gyűjt, hogy aztán mindezt anyára zúdítsa. Mert az oviban – akármennyire is szereti az óvónénit, akármennyire is sok barátja van – nincs senki, akihez olyan közel állna, mint a szülei. Nincs senki, aki érzelmileg olyan biztonságot tudna nyújtani, mint a szülei. Az ovi, az iskola az egésznapos megfelelésről szól. Még a társakkal való közös játék közben is sok feszültséget lehet gyűjteni, hiszen ezek a játékok igenis komolyak, közben folyik a pozíciókért, az elismerésért a harc. És amikor végre megérkezik anya, lehet lazítani. De ha anya is feszült, fáradt, pattogós, siettet, máris kész a konfliktus. A gyerekek még nem tudják azt mondani: „Anya, nagyon nehéz napom volt, legyél velem kedves!” Ehelyett ellenkeznek, provokálnak, hogy végre kitombolhassák magukból a rengeteg felgyülemlett feszültséget.
Hogyan tudsz segíteni neki?
1. Mielőtt sietni, öltözni kéne, hagyjál időt az újrakapcsolódásra. Bújjatok össze az öltözőben, ha engedik, játszatok egy kicsit együtt még az oviban.
2. Legyen délután lehetőség a tombolásra, mozgásra, együttlétre, közös nevetésre. Városi legenda, hogy a gyerekek kimozogják magukat az oviban, most már lehet csendesebb játékokat játszani. Épp most van szükség a rengeteg érzelmi feszültség leadására.
3. Legyen szemed arra, ha gyermekednek egyedüllétre is szüksége van ovi, vagy iskola után, és segítsd őt azzal, hogy a testvérét távoltartod.
4. Mielőtt bemennél az oviba, adj 5 percet magadnak arra, hogy átzsilipelj a napod eddigi részéből a gyerekes szakaszra. Lélegezz mélyen, fújd ki a feszültséget, és beszéld meg magaddal, hogy gyermekednek most nem egy bokszzsákra, hanem a nyugodt, együttérző, érzelmi biztonságot adó édesanyjára van szüksége. Mert neki is nehéz napja volt, de ő még nem tudja elmondani.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérj időpontot: www.kolyokszerviz.hu
