Pelenka. Az örök kérdés. Mekkora méret? Saját gyártmány vagy márkás? Eldobható kényelmes vagy környezettudatos mosható? Hajlamosak vagyunk elveszni a hatalmas választékban és jó pár bakot is lövünk, mire kikristályosodik, hogy mi az, ami babának és mamának is megfelel. Ugyanis ezek a gyerekek bizony nem egyformák. Más étrenddel, más szokásokkal, más testi adottságokkal, más igényekkel rendelkeznek, ezért sajnos, mint annyi más helyen, itt sincs általános igazság. Egyáltalán nem biztos, hogy ami a szomszéd Zolikának bevált, az a mi gyerekünknek is be fog, ez pont az a dolog, ahol a puding próbája bizony az evés…. azazhogy pelenkázás.
Természetesen a legfontosabb szempont az a súly és a korosztály, ezek a biztos pontok, amihez igazodhat egy kezdő anyuka. Az első hetekben, hónapokban, mikor a baba még anyatejen vagy tápszeren él a széklete is hígabb és a popója is érzékenyebb. Egészen más fajta védelemre és ápolásra van szüksége, mint a 2 éves „nagynak”, ahol jó esetben már egy nadrágpelussal is elboldogulunk, és ha már sikerül elkapni az állandó mozgásban lévő gyereket, pár másodperc alatt lezongorázható egy csere.
Mi most 13 pelenkát vettük górcső alá, a prémium minőségtől az alsóbb kategóriákig, főként a szerkesztőséghez tartozó összesen 6 gyerek és 4 gyakorló anyuka véleménye alapján, valamint a környezetünkben szereplő kb. 40 anyuka véleményére hagyatkozva. A fő szempontjaink a nedvszívó-képesség, az ár, a minőség, a kényelem és a könnyű beszerezhetőség voltak.
Maximálisan elérhető pontszám: 100.
Lássuk mennyit bírnak a pelusok:
Nézzük először az alternatív megoldásokat, melyek nagy népszerűségnek örvendeznek manapság:
Mosható pelenka
Manapság ismét egyre több család választja a mosható textilpelenkákat. Bár tény, hogy nem olyan gyors és egyszerű a cseréje, mint az eldobható verziónak, mégis nagyon sok előnnyel rendelkeznek, környezettudatos, kényelmes és pénztárcabarát megoldás lehet azoknak, akik nem szeretnének eldobós pelust használni. A választék egyre nagyobb, beszerezhetünk zsebes, csónakos, egy- vagy több lépésben feladható modellt, újszülöttől egészen a leszoktató méretig. Természetes anyaga miatt egyáltalán nem irritálja a baba bőrét, nincs pirosodás, nincsenek pöttyök. Nedvszívó képessége kiváló, és a mosása sem egy bonyolult feladat, bár kissé talán lassan száradnak. Mivel a pelenka két részből áll össze, így nagyobb a mérete, mint a megszokott, de kialakításának köszönhetően egyáltalán nem kényelmetlen. A rögzítése megbízható és erős, legyen az patent vagy tépőzár.
Gazdaságos, diszkont pelusok
Nagy előnyük, hogy Te döntöd el, hogy hány darabot szeretnél belőle rendelni! Nagy tételszámban, akár 100 db-ot is megrendelhetsz egyszerre, ami valljuk be az elején nagy segítség! A nagy márkákkal ellentétben, a design-os csomagolás árát nem kell kifizetnek, így ez is hozzájárul ahhoz, hogy kedvező áron beszerezhető. A gazdaságos pelenkák nagy kiszerelésük és olcsóságuk miatt lehetnek vonzóak az anyukák számára. Ezek a pelusok nem feltétlenül prémium minőségűek, de mindenképpen használhatóak. Választhatóak légáteresztő, puha, anyagból készült darabok, a tépőzárjaik összességében flexibilisek és erősek. Nedvszívó képességük megfelelő, bár gyakrabban kell cserélni, úgyhogy ha az ár a legfontosabb szempont, bátran kísérletezzünk velük. Gazdaságos, diszkont pelusok széles választékát találhatjátok a bubababa weboldalán diszkont árakon!
Ismert pelenka márkák- Lássuk mit bírnak a saját márkás pelenkák, és a mindenki által ismert pelusok
Pampers
Az egyik legmegbízhatóbb és legjobban bevált darab. Puha, egészen textil hatású, a tépőzár erős és megbízható. A gumírozás nem túl szoros (ez vékony vagy kis súlyú babáknál nem biztos, hogy szerencsés), de a kényelmes, jól szellőző anyag és a jó nedvszívó képessége meggyőzött minket. Nagy melegben is kényelmes, nem pirosodik ki a baba bőre és szinte semmi nem szivárog ki belőle, a nedvességjelző csík segítségével kívülről, egy szempillantás alatt megállapítható a pelus állapota, anélkül, hogy foglyul kellene ejteni a gyereket a vizsgálathoz, a nadrágpelus pedig pillanatok alatt rávarázsolható a gyerekre. Ár-érték arányban nagyon jó megoldás, és szinte bárhol kapható, sokféle méretben, sokféle igénynek megfelelően.
Tavaly novemberben került a polcokra a Pampers továbbfejlesztett Active Baby-Dry pelenkája, aminek legnagyobb újítása egy úgy nevezett 3 nedvességfelszívó csatornás rendszer. Ez az új fejlesztés garantálja, hogy a kisbaba éppen olyan szárazon és kényelmesen ébredjen, mint ahogy előző este ágyba került. A korábbi termékekkel összehasonlítva ezek a termékek egyenletesebben oszlatják el a nedvességet, így a pelenka kevésbé duzzad fel, valamint minden eddiginél jobban elzárva tartja a nedvességet a baba bőrétől, így biztosítja az akár 12 órán tartó szárazságot.
Huggies
Az egyik legnépszerűbb, ugyanakkor legdrágább pelenka. Nagyon szép a csomagolása, könnyen használható és kényelmes kialakítású. Picit vastagabb, mint a Pampers, ennek ellenére a nagyszerű anyagának köszönhetően kényelmes és örökmozgó gyereknek is stabil megoldás. A nedvszívó képessége napközben megfelelő, de éjszaka lehetnek balesetek, bizony, előfordult, hogy itt-ott, ez-az picit kifolyt belőle. A jópofa, figurás tépőzárak, megbízhatóak és könnyen kezelhetőek. A méretezése kicsit csalóka, a többi pelenkához képes, mintha egy számmal kisebbek lennének, ha a hivatalos méret nem válik be, érdemes egy nagyobbal próbálkozni. Szintén sok helyen elérhető és az újszülött mérettől a nadrágpelenkáig széles spektrumon megvásárolható.
Libero
A legismertebb és legnépszerűbb márkák egyike. Minősége kiváló, anyaga puha és tökéletesen légáteresztő, a rögzítése megbízható. A vastagsága miatt nagyobb, mozgékony gyerekeknek már lehet kényelmetlen, de a zárása teljesen megbízható, a gumírozása kényelmes. Viszont a nedvszívó képességével már nem voltunk maximálisan elégedettek, nagyobb gyerekeknél a nagyobb méret nagyon könnyen átázott, és az amúgy is kissé vastagabb pelus gyorsan zavaróvá vált, inkább a korai időszakokban vált be. Nagyon népszerű termék, sok helyen, sokféle méretben, sok igénynek megfelelően kapható, érdemes kísérletezni, amíg rá nem találunk az igazira.
DM – Babylove
A drogérialánc saját márkás pelenkája szinte egyöntetű sikert aratott. A kialakítása kicsit a Pampers pelenkákra hasonlít, a gumírozása kényelmes, az anyaga vékony, puha és légáteresztő. Nem okoz pirosodást, nem csípi ki a baba popsiját, érzékeny bőrű gyerekeknél és nagyszerűen alkalmazható. A tépőzár nem annyira erős, de alapvetően stabilan tart. Nedvszívó képessége megbízható, éjjel – nappal bátran használható, a nedvességjelző csík pedig itt is azonnali kontrolt biztosít. Az ára nagyon jó, beszerezni viszont csak a Drogerie Markt üzletekben lehet.
Rossmann – Babydream
A Rossmann saját márkás pelusa szintén jól teljesített. Az anyaga vékony, szinte textília puhaságú, rugalmas, kényelmes. A hálós szerkezetű (csak a kis méret! ) belsőnek köszönhetően nem szivárog ki semmi, még a nagy mennyiségű, szilárd „meglepetés” sem, a kis nedvszívó gyöngyöcskék zselésítik és bent tartják azt, aminek bent kell maradnia. De éppen a vékonyságának és a golyóknak „köszönheti” azt is, hogy száraz állapotban ezek átütnek a pelenkán, és nem túl kellemes tapintásúak. A tépőzár erős és tartós, a dereka gumis, kényelmes. Az ára jó, beszerzése viszont kicsit körülményes lehet, hiszen kizárólag a Rossmannban kapható.
Tesco – Loves Baby
Megérkeztünk az középkategóriás termékek közé, és ez néhol meglátszik a minőségen is. Az anyaga nagyon puha, szinte már papír vékonyságú, ennek ellenére elég merev. A rögzítő fülek kicsik, teljesen műanyagok és könnyen elengednek, szabad utat engedve a pelus tartalmának. A gumírozása megfelelő és egészen magasan felér a dereka, ami nagyon pozitív. Nedvszívó képessége átlagos, rövid ideig tartó használatnál megfelelő, de az éjszakai igénybevételnél már kritikus, előfordulhatnak balesetek, ezáltal könnyedén kipattoghat és bepirosodhat a baba bőre. Érzékeny bőrű gyerekeknek egyáltalán nem ajánljuk. Az ára szintén átlagos, a kategóriának megfelelő, beszerezni a Tescokban lehet.
Lidl – Softino
Anyaga a Liberohoz hasonlóan vastag, viszont a puhaságáról ugyan ez nem mondható el: elég merev és kényelmetlen, szintetikus hatású. Nagyobb, mozgékony babánál egyáltalán nem vált be, nehezen lehet benne ülni és mozogni is. A nedvszívó képessége teljesen megfelelő, de mivel a pelenka önmagában is elég nagy, ha megtelik, azonnal megkeményedik és hatalmasra nő. Magasan és kényelmesen zár, a gumírozása is jó, de kissé talán gyenge, hamar elszakad. Az ára megfelelő, megvásárolni a Lidl-ben lehet.
Aldi – Mylove
A legnagyobb versenytársával ellentétben itt nem lehet panasz a pelenka anyagára: nagyon puha és kényelmes, és hihetetlen módon jó a nedvszívó képessége: szinte semmit nem enged vissza abból, ami belekerül. Kicsit hajlamos ez is megduzzadni, ha túl sokáig marad fent, de még akkor sem válik nagyon kényelmetlenné. Erős a gumírozása, magas a dereka, stabilan rögzíthető, aranyos a dizájnja, mindenképpen kiemelkedik a kategóriából. Ennek megfelelően az ár-érték aránya is kiváló, a középkategóriás árfekvéshez egy kifejezetten jó minőségű pelus párosul.
Auchan – Sleepy
Az egyik legolcsóbb pelenka a piacon, de sajnos igazolja az „olcsó húsnak híg a leve” állítást: kényelmetlen, az anyaga vastag, kemény és irritáló, az érzékeny bőrű babáknál szinte azonnal bepirosítja a bőrt. A nedvszívó képessége nem túl acélos, nagyon hamar megtelik és elnehezül, nem képes elvezetni a folyadékot, így sajnos folyamatosan érintkezik a pici bőrével. Napközben, mikor van lehetőség azonnal cserélni beválhat, de az éjszakai műszakot nagyon nehezen bírja. A zárással is akadhatnak gondok, könnyen kifolynak belőle a dolgok, a rögzítő fülecskék pedig hajlamosak idő előtt elengedni. Bár az ára tényleg nagyon jó, csak végszükség esetén, rövid időre ajánljuk.
Penny – BabyTime
Ez a pelenka viszont pozitív csalódás volt: kellemes, jól szellőző az anyaga és meglepően jó a nedvszívó képessége, nagyon nehezen szivárog ki belőle bármi is. Kényelmes, magasan és jól záródik, megbízhatóak a rögzítései és nem utolsó sorban nagyon jó az ára. Kicsiknek és nagyobbacskáknak egyaránt viselhető, nem válik kényelmetlenné, nem irritál akkor sem, ha nagy az igénybevétel. Hasonlóan az Aldihoz, itt is egy meglepően jó minőséget kapunk a pénzünkért.
Spar – PrettyBaby
Tesztünk utolsó alanya a Spar saját márkás pelusa. Vékony anyagú, jó légáteresztő, kényelmes darab. A rögzítő fülek megbízhatóak, a gumírozás picit gyenge, vékony babáknál okozhat meglepetést. Nedvszívó képessége átlagos, nem duzzad meg a nagy mennyiségnél sem, nem tapasztaltunk bőrirritációt vagy pirosodást. Sokféle méretben elérhető, könnyen beszerezhető, az ára egy hajszállal magasabb, mint a hasonló termékeké, viszont nagyon gyakran kapható akciósan.
Összességében elmondhatjuk, hogy az általunk próbált márkák között kiugróan rossz minőségűvel nem találkoztunk, bár azért hatalmasak a különbségek a termékek között. Ne felejtsétek el, ez nem szentírás, minden gyerek más igényekkel rendelkezik, még a szerkesztőségen belül sem egyöntetűek az álláspontok és a voksok a különböző márkák tekintetében. Azt javasoljuk, hogy kísérletezzetek, próbáljatok ki minél több pelenkát, az életkor változásával az is előfordulhat, hogy egy teljesen más gyártó pelusa fog megfelelni, mint az azt megelőző időszakban. A választék hatalmas, mindenki megtalálja azt, ami neki és a babájának leginkább megfelel.