Sok édesanya számol be arról, hogy második terhessége előrehaladott fázisába érve, lelkiismeretfurdalása támadt az elsővel szemben. „Tudok e majd egy másik gyereket is ennyire szeretni?” „Mit művelek most az elsővel, hogyan fogja fogadni a kisbabát?” A lelkiismeretfurdalás tovább fokozódhat, amikor a sok figyelmet igénylő kicsi miatt lazul a nagyobbikkal való szoros kapcsolat, elmaradnak a szokásos rutinok, együttlétek. „Este sajnos pont szoptatom a kicsit, úgyhogy azóta az apja olvas neki mesét.” „Még időben áttértünk arra, hogy az oviba az apja viszi.” Közben végig ott a mardosó kétely, hogy jó e ez így, kikéredzkedő könnycseppeket látok, ha rákérdezek arra, mit éreznek. Ha az anyukának ennyire gyötrődnek a tesókérdés miatt, várhatjuk e, hogy a gyerekeknek meg se kottyanjon?
Amikor hazaviszed az új babát, minden vágyad, hogy ugyanolyan lelkes és izgatott legyen a elsőszülött, mint te. És az is maradjon hetek múlva is, amikor kiderül, hogy most már végleg ittmarad ez a síró-kakiló-evőgép. Bizonyára lelkes is.
{adselite}
De az érzések ritkán egyértelműek. Egyszerre ilyenek és olyanok, szeretem is a tesómat, meg nem is. Dühös is vagyok, meg nem is. Rá is, anyára is, a világra is. Van gyerek, aki látszólag örül, és nem mutatja mennyire le van sokkolva – esetleg az oviban lesz verekedősebb, kötekedősebb. Olyan is van, akin inkább a düh jelei látszódnak, egyre szemtelenebb, kiállhatatlanabb. Sok szülőpárral találkoztam, akik egyértelműen a tesó érkezéséhez tudja már utólag kapcsolni gyermeke viselkedésváltozását. Akkor kezdett el rosszabbul aludni. Akkor lett verekedősebb. A legnagyobb teher egy gyerek számára annak a sokféle, és egymásnak ellentmondó érzelemnek a feldogozása, ami ilyenkor megjelenik.
Szerencsére a legtöbb, gyerekkorában rivalizáló testvér
remek támasza egymásnak felnőtt korában,
de ha meg tudjuk könnyíteni az alkalmazkodás folyamatát,
miért ne tennénk?
1. „Különidő”: Szervezzetek napi szintű 15-30 perces különidőt a nagyobbik testvérrel, szigorúan kettesben. Ha nem megy minden nap, legalább kétszer, háromszor egy héten. Úgy, hogy a kistesó nincs látótávolságban, de leginkább nincs is otthon.
2. Áramló oxytocin: Ha egyszerre tudod megszeretgetni, nevetésre fakasztani mindkét csemetédet, miközben a karodban, öledben vannak, a felszabaduló oxytocin hormon erősíti a kapcsolatot köztük.
3.Kihangosított érzelmek: Beszélj a kicsi lehetséges érzéseiről a nagynak, és fordítva. Kutatások bizonyítják, hogy ezzel segíted az empátia kialakulását egymás iránt. „Hallod, hogy sír? Bizonyára nagyon fáradt már és aludni szeretne.” Eddig ok, de nem fair, ha mindig a nagynak kell megértenie a kicsit.: „Látod, milyen mérges éppen a bátyád, mert elvetted a játékát. Látod, a nővéred mennyire el van keseredve? Ölelésre van szüksége szerintem.”
4. Ketten egy ellen: Találjatok ki olyan játékokat, amelyekben az összefogásukra van szükség. Ha téged kell lebírkózni, elgáncsolni, elkapni, vagy becsavarni WC papírba, lefújni borotvahabbal, biztos, hogy szívesen működnek majd együtt. Ezek a jó élmények tovább erősítik a kapcsolatukat.
5. Vissza az időben: A játék keretein belül szolgáld ki a nagyobbik regressziós igényeit. Ilyenkor természetes, ha újra kisbaba akar lenni, vagy pelenkát kér. Meg tudod toldani egy kis viccel is: Ha például azt játszátok, hogy egész napra csecsemővé változik át, feltűnően akadj ki, amikor ettől el akar térni: pláne, ha pizza az ebéd, és nem akarja megenni a bébipapit. „A babák sajnos nem tudják a pizzát megenni. Lehet, hogy ilyen rövid idő alatt megnőttél?” Erre ő: Igeeeeen!!! „Oh milyen korán elkezdett beszélni ez a kisbaba.”
6. Érzések és viselkedés elválasztása: Szabad legyen bármit érezni a testvérrel kapcsolatban, de ne lehessen bárhogy viselkedni. Ha dühös, és megüti a kicsit, hangozzék el a szádból, hogy megérted, ha mérges. Érzésekkel nem lehet vitatkozni, a viselkedést azonban szabályozni kell. Mesélhetsz arról, milyen kapcsolatod volt neked a testvéreddel, és itt ne csak a rózsaszín részekre térj ki, hanem a vitákra, feszültségekre is. Érdemes a könyvesboltban is körülnézni – egy meseszereplő lelkébe beleélve magát ugyanaz lehet a tanulság – nahát nem csak én érzem ezeket, akkor lehet, hogy ez így rendben van? Teret kell engedni az érzéseknek ahhoz, hogy el tudjanak múlni. Ennek legjobb módja pedig, ha beszélünk róluk és empatikus fülekre találunk.
7. Nyugi, a szándék a fontos: Igen sokszor lesz olyan, hogy a nagyobbik segítene, de inkább megnehezíti a dolgodat. Ha ennek hangot adsz, már csírájában elfojtasz minden együttműködő szándékot. Nem érdemes ráförmedni, sőt, jobb megerősíteni, hogy hozzá akar járulni valamivel a kicsi jólétéhez.
8. Nahát, rám mosolygott! Mutasd meg, hogyan tud pozitív megerősítést szerezni a kicsitől. Hogyan tudja megnevettetni, akár csikizéssel, hülyéskedéssel. Mindenki szereti, ha szeretik.
9. Egyediség: Soha ne hasonlítsd össze a gyerekeket. A te korodban ő már… Nézd, ő milyen szépen… Miért nem tudsz olyan lenni, mint… Mindannyian másban vagyunk jók. Ezek sajnos mind erősítik a rivalizálást.
10. Anyaidő: Szakíts időt magadra! Nem lehet kétfelé figyelni, ha fáradt vagy, nyűgös, feszült. Ha kimerültek az érzelmi elemeid, muszáj töltődnöd valahonnan. Ez több gyereknél fokozottan érvényes. A gyerekek által megkívánt energia nem összeadódik, hanem valahogy szorzódik, hiszen a kettőjük közti interakciókra is figyelned kell.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérjél időpontot: http://kolyokszerviz.hu/
