A popsikrém elengedhetetlen kelléke a pelenkás időszaknak. Két gyerekes anyaként tudom, hogy nem könnyű választani, JÓL választani. Bombáznak minket reklámokkal, kapjuk a tanácsokat más anyukáktól, és ott van az ár-érték arány is. A jó popsikrém védi a babák bőrét a kiszáradástól, a produktumok savasságától, a nedvességtől, csökkenti a gyulladást és megelőzi a pelenkakiütést.
{adselite}
Rátalálni a számunkra, és a babánk számára legmegfelelőbb popsikrémre nem egyszerű feladat. Ebben szeretnénk most neked segíteni. Teszteltünk és összetevők alapján megnéztünk 7 popsikrémet, hogy megkönnyítsük a döntésedet.
Amit ne tartalmazzon a popsikrém – és semmilyen más babakozmetikum se;
– Kőolajszármazékot (ilyen például a mineral oli/wax, petrolatum, vagy a paraffinolaj/ ásványolaj), mert ezek többek közt eltömítik a bőr pórusait és akadályozzák a „légzését”, gátolják a baba bőrének természetes védelmének – a savköpenynek – a kialakulását.
– Parabént– tartósítószer (a mesterségesen előállított változata hormonhatású vegyület, mely képes a bőrön át a vérbe is bejutni).
– PEG-származékokat (a bőrt úgymond „áteresztővé” teszik, így a káros anyagok akadály nélkül jutnak át).
– Nem bio lanolint (a feldoglozási folyamat során vegyszerekkel kerül kapcsolatba, melyek benne maradnak).
– Mesterséges szín- és illatanyagokat (mivel ezek többek közt allergiás reakiót válthatnak ki).
Popsikrém teszt
HERBioticum babamama védőkrém
Ár: 9,41 Ft/ ml
Babapopsi védőkrém készítmény édesmandula proteinnel és shea vajjal, mely ezüstkolloidot, cink-oxidot, természetes illóolajkeveréket és d-panthenolt tartalmaz, 6 hozzáadott növényi kivonattal kiegészítve (aloe vera, hegyi árnika virág, körömvirág, ginkgo biloba, ginzeng gyökér, ördögcsáklya). Telítetlen zsírokban és E-vitaminban gazdag, azaz kiváló antioxidáns, így a szabadgyökök elleni védelemben kiemelkedő hatással bír. Könnyen kenhető, bársonyos hidratáló, hamar beszívódik. Használatával ápolja, puhává, selymes tapintásúvá és rugalmassá varázsolja a baba bőrét, valamint a mama érzékeny, kipirosodásra hajlamos területeit.
Nem tartalmaz:
– parabén és kőolajszármazékot
-meterséges szín- és illatanyagokat
Ajánlott szoptatás alatti berepedezett emlőbimbó kezelésére is!
*Vélemény: Könnyen el tudtam kenni, nem maszatolt össze semmit se, és hamar beszívodott a babám bőrébe – sőt időnként az enyémbe is. Kényelmes volt a használata. Finom illata van, bár alig érezni, egyáltalán nem hivalkodó. A melegtől kissé bepirosodott babapopsit pár nap alatt helyrehozta. Ajánlom.
HerbArting lanolinos-ligetszépeolajos popsikenőcs
Ár: 22,6 Ft/ml
Nem tartalmaz semmilyen illóolajat, így tényleg egészen 0 hónapos kortól használható. Lágy bio kamillából készült kamillafőzet az alapja, ami kényezteti a kicsik érzékeny bőrét. A finom bio mandulaolaj és minőségi sheavaj pedig puhítja és ápolja a bőrt. A cink-oxid kiváló fertőtlenítő és bőrnyugtató. A kizárólag növényekből előállított bio glicerin pedig, nedvességmegkötő hatású, így segít a bőr külső rétegének nedvességtartalmát megőrizni. Összetevői között találunk még gyapjúviaszt, ligetszépe-olajat, méhviaszt, E-és B-vitamint.
Nem tartalmaz sem kőolajszármazékokat, sem mesterséges szinező-, illóolajokat.
*Vélemény: Könnyen tudtam használni, megfelelően viselkedett a babám popsiján – remélem érthető. Kimondottan érezni a kamilla illatát, hisz ez az egész posikenőcs alapja. Nekünk bevállt, nem pirult ki még ebben a hirtelen betört nyárban sem a popsija.
Gyógyszertári popsikrém
Ár: változó kb. 2,6-6 Ft/ml
Ez az az alap kenőcs, amit felír a gyerekorvos és fehér kis tégelyben kapunk. Összetevők tekintetében patikus segítségét kell kérni, hisz a dobozon nincsenek feltüntetve. Többek közt tartalmaz kimondottan remek anyagok is (mint cink-oxid, csukamájolaj – mely Omega–3 zsírsavakban, jódban, A- és D-vitaminokban gazdag, kiváló bőrápoló tulajdonságokkal bír-, natív ricinusolaj – ami kiváló sebgyógyító, bőrápoló hatású olaj, és antioxidánsokat tartalmaz, azonban sajnos ez a legkisebb mennyiségben használt összetevője a krémnek), de vannak benne érdekes dolgok is (alumínium-szulfát, vagy épp zsírkő – amit töltőanyagként használnak a kozmetikumokban…)
*Vélemény: A melegben annyira megolvadt, hogy alig tudtam elkenni – pedig a gyerekszobában tartottam. Sima vízzel nem jött le a kezemről, csak szappannal. A játszótéren popsitörlőkendővel próbálkoztam, de picit ragadt utána a kezem. A kipirult bababőr kezelésére nem alkalmas, gondolom, inkább megelőző funkciója van.
Babylove Pelenkakiütés Elleni Krém
Ár: 6,65 Ft/ml
Akár mindennapos használatra is alkalmas, bio körömvirág- és zsálya kivonattal, valamint cink-oxiddal. Az összetevők közt találunk panthenolt, napraforgó-és mandulolajat, melyek segítenek a gyulladást csökkenteni és védőréteget képeznek a nedvesség ellen. Nem tartalmaz kőolajszármazékokat! Száraz bőrű felnőttek is használhatják a kéz ápolására, vagy épp éjszakai arckrém helyett.
*Vélemény: Elsőre picit túl masszívnak tűnt az állaga, de pár alkalom után rájöttem, hogy mennyit tegyek az ujjamra ahhoz, hogy ne legyen tiszta krém az egész gyerek. Nekem kissé erős az illata – az viszont biztos, hogy sok benne a körömvirág. A lánykám popsija is szép, nekem tetszett. A kezemen maradt krémet nem töröltem le, hanem elkentem, és lám, pár nap alatt puhább lett a bőröm.
Babydream natural popsikrém körömvirággal
Ár: 6,65 Ft/ml
Nyugtató ápolást biztosít a babáknak. A körömvirág támogatja a bőr természetes védelmi funkcióit, a cinkoxid és lanolin védelmet nyújt a kiszáradás ellen. Panthenol és kamilla tartalma nyugtatja a bőrt. Színezőanyag és parabén mentes. Nem található benne kőolajszármazék; mint a paraffin és ásványi olaj.
*Vélemény: Jó kis sűrű krém, ki kell tapasztalni, hogy mi az a mennyiség, amit még elbír a babapopsi. Gazdaságos, szép tőle a babám bőre, nekem az illata is nagyon tetszik, bár a férjem nem osztja ezt a véleményemet. Szerettem.
Hello Baby popsikrém
Ár: 34,5 Ft/ml
Makadámia és babassu olajjal, valamint további öt, magas hatóanyag tartalmú összetevővel rendelkezik. A popsikrém különlegességét a babassu olaj biztosítja, amely egy brazil pálmafa hidegen sajtolt olaja, hatékony a pikkelysömör és a makacs bőrbetegségek kezelésében. A popsikrém természetes összetevőinek köszönhetően ideális a mindennapi használatra. Különösen hatékony lehet bőrpirosodás, kiütések, pelenkadermetitisz esetén.
Bőrgyógyászok és gyermekorvosok által fejlesztett termék. A készítmény elnyerte a NaTrue nemzetközi minősítő szervezet engedélyét is.
Nem tartalmaz parabént, mesterséges illatanyagokat és kőolajszármazékot se.
*Vélemény: Picit ki volt pirosodva a babám bőre mikor elkezdtem használni. Hipp-hopp elmúlt tőle, aminek nagyon örültem. Könnyen kenhető, kevés is elég belőle, jól fed. Szinte tejesen illatmentes, amit elsőre nem is tudtam hova tenni, de aztán egészen megszoktam. Tetszett és gazdaságosnak találtam.
CaoNatur Baba Popsikrém
Ár: 9,8 Ft/ml
Allantoint és shea vajat tartalmazó popsikrém, mely védelmet nyújt az igénybevett területeknek. Az allantoin hegesítő hatású, visszaadja a bőr simaságát. A shea vaj csökkenti a viszkető érzést. Természetes hatóanyagokat tartalmazó készítmény. Szilikon-, parabén-, színezék- és kőolajszármazék mentes.
*Vélemény: Nagyon tetszett, mert kevés kell csak belőle – igen sűrű, de a kezemben picit megolvadt, ezért lehet vele gazdaságosan bánni. Írnám, hogy nincs illata, de közelről kissé édeskés, finom.
* Több édesanyát kértünk fel, hogy 2 hétig teszteljenek egy-egy popsikrémet, az ő szubjetív véleményüket közöltük.
forrás: termeszetesbabaapolas.hu, nursery.about.com