Anya, annak a néninek kint van a nunija! Vagy az a bugyija? – Jó kérdés, de tulajdonképpen tökmindegy. Mi a francért kell nekem egy telibe kirakott segget bámulni a metróban 60 nm-en, egy faltól falig óriásplakáton?
– Anya, kik azok, akik lopnak? És mit lopnak? Lopni nem szép, miért nem csukják börtönbe….És kik fogják visszavenni?
Nem, rohadtul nem akarom (még) elmagyarázni neki. Nem gondolom, hogy a 7 éves gyereknek el kell magyarázni (bármilyen szinten! ) az aktuális napi politikai helyzetet – vagy, ha igen, nem egy óriásplakát kapcsán. Hogy mindenki lop, aki pozícióba kerül, és hogy senki nem fogja visszaadni.
Igen, megőrjítenek az óriásplakátok. Eleve utálom őket, de persze felfogom, hogy ez van, szükséges rossz az életemben, nyilván tolerálom, és nem kezdem őrült módon tépkedni a mosóporreklámot… de azért mindennek van határa. A Hupikék Törpikék korhatásos, az „Exek a holafrancban” egész estét betöltő segge nem? Hogy van ez?
A reklámipar forgatagában élünk, nap mint nap, minden órában, percben a hatása alatt vagyunk: a tévében, a rádióban, újságokban, interneten – ezek azok, amiktől nagy vonalakban meg is tudom védeni. De mihez kezdjek az óriásplakátokon, tömegközlekedési eszközökön, utcán arcunkba tolt reklámokkal? Húzzak egy zacskót a fejére?
És még csak nem is a fürdőruha vagy fehérnemű reklámokról – és ezek testkép formáló hatásáról beszélek az más kérdés. Az indokolatlan mell és fenékhasználat zavar: mit lehet arra mondani, hogy – Anya, mit keres az a néni pucéran az autó mellett?
{adselite}
Nehezen lehetne rám húzni a prűd jelzőt, de nem is tartom prüdériának, hogy nem akarom, hogy a gyerekem arcába toljanak egy pucér segget, például. Nem akarom, hogy úgy szocializálódjon, hogy ez normális, nem akarom, hogy azt gondolja, csavarhúzót csak egy szál csöcsben foghatnak a nők, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy ahhoz, hogy „valaki” legyen, minimum félmeztelenre kell vetkőzni. De ez vonatkozik bármire, ami nem neki való. Ok, persze, ne árasszák el rózsaszín csillámpónik a várost, de nem is kell a végletekben gondolkodni: egyszerűen vannak üzenetek és kifejezési formák, amelyek nem utcára valók.
Mióta iskolás, azóta szívja magába a szlogeneket, a pár mondatos feliratokat, mindent elolvas és próbál értelmezni. És én nem tudom gombnyomásra megszüntetni azokat a negatív hatásokat, amelyek szerintem károsan befolyásolják, vagy egyszerűen még értelmezhetetlenek neki. Márpedig egy 4 emeltnyi félpucér nő értelmezhetetlen. Mint ahogy a pusztába kiáltott, háttérinfó hiányában jelentés nélküli politikai üzenetek is. És igen, meg kell védeni, mert hét éves, még nem tud szelektálni, nem tud szűrni, nem tud releváns következtetéseket levonni, hiszen azt sem tudja, miről van szó – viszont nagyon könnyen alakít ki téves képeket a fejében, épp ezért. És igen, nekem kell megvédenem – ki a francnak másnak?
Félre ne értsetek, nem gondolom, hogy búra alatt kell nevelni, beszélni kell a gyerekekkel mindenről, a saját szintjén, a saját nyelvén. Belefér minden, szerelem, szex, gyerekszületés, halál, politika, pénz, bármi….. És még az a jobbik eset, ha kérdez. Kérdezzen is, az lenne a legrosszabb, ha a saját pici, naiv és tapasztalatlan kútfejéből próbálna válaszokat találni, így legalább tudom, mi foglalkoztatja, mire gondol, mit szűr le abból a világból, amit a szeme elé tárunk.
kép forrása: Viasat3
