ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder)
Anno nyáron hívta fel a figyelmem egy ismerős anyuka, hogy olvassak utána a figyelemzavarnak, mert szerinte Töpin észrevehetők a jelei. Én is láttam/látom, hogy az én lányom valahogy másképp működik, mint a játszótéren a többiek, vagy épp mint a két barátnője (1-2 hónappal fiatalabbak).
Vegyük például, hogy Töpi nem rajzol, maximum firkál pár vonalat és kész. A két barinője számára a rajzolgatás simán egy jó kis esőnapos program.
Már 10 hónaposan jártam vele kicsiknek tartott zenés foglalkozásra. Ő volt az, aki sose azt csinálta, ami elvárt lett volna, folyton rohangált (az elején még csak mászott), vagy épp csak azt a „feladatot” végezte, ami neki tetszett. Akkor azt gondoltam, hogy az enyém ilyen, a temperamentuma más, mint az átlagé. Aztán, mikor belecsaptunk a napi több órás játszóterezésbe láttam én, csak nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy a lányom a sportautók mellett sugárhajtású repülőként száguldozik. Mai napig ritkaság számba megy, hogy ő leül és homokozik. A nagymértékű hangulatingadozásai is jóval erőteljesebbeknek tűnnek a korosztályánál. Én akkor azt gondoltam, a dac-korszak ilyen.
Mostanában – de érezhetően nem Vajk hatására -, rosszabbodott a helyzet. Jelenleg ott tartunk, hogy a lakásban mindenhová felmászik – szék odatol, azon fel -, leugrik, rohangál, sikítozik, dobál, szándékosan provokál. Ha halkan, nyugodt hangszínen megkérem, hogy valamit ne csináljon, vagy elengedi a füle mellett, vagy egyszerűen kiborul. Minap történt, hogy férjem hazaérve, levette a farmerját és letette az ágyunkra. Töpi odament és le akarta venni. Apja mondta neki halálos nyugalommal, hogy „Töpi, kérlek, ne vedd le onnan.” Erre a lány elfordult, majd annyira elkezdett sírni és üvölteni, hogy azt hittem ránk hívják a rendőrséget. Ami még döbbenetet tud okozni számunkra az a kudarc feldolgozása, vagyis annak teljes hiánya. Ez megnyilatkozik egészen apró dolgokban is, mint a nadráglevétel. Ha nem tudja egyből megoldani, elkezd rúgkapálni, közben nyög és hörög, majd idegesen felordít és elkezd csapkodni. Van, hogy félek megközelíteni, annyira be tudja magát hergelni másodpercek alatt.
Elkezdtem hát utána olvasni a dolognak, miközben már várakozunk a kerületi Nevelési tanácsadónál vizsgálati időpontra.
Dr. Ranschburg Jenő ezt írja:
„A hiperaktivitás […] a viselkedésnek három fő területén – a motorium, az impulzivitás és a figyelem –jelenik meg. Ahhoz, hogy a diagnózis felállítható legyen a motorium területén legalább két tünetnek kell regisztrálhatónak lennie az alábbiak közül:
A gyermek megállás nélkül futkározik, a helyiség bútorait rendszeresen „mászókának” használja.
Képtelen egy helyben ülni.
Még ülőhelyzetben is izeg-mozog.
Alvás közben is sokat mozog.
Mindig „úton van”, illetve olyan, mintha „fel lenne húzva”.
Az impulzivitás regisztrálásához három tünet meglétére van szükség az alábbiakból:
Gyakran előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodnék.
Feltűnően gyorsan és sokszor vált át egyik cselekvésből a másikba.
Feladatait, munkáját képtelen megszervezni.
Életkorához viszonyítottan túlzottan sok ellenőrzést igényel.
Játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni, amíg sorra kerül.
A figyelem zavara pedig legalább három tünetből állapítható meg, a következők közül:
Gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett.
Gyakran észrevehető, hogy „nem figyel oda”.
Figyelme könnyen elterelhető.
Képtelen koncentrálni iskolai munkájára, vagy más, folyamatos figyelmet igénylő feladatra.
Nem tud tartósan játszani egy játékot, illetve egy játékszerrel. „*
A ingerkeresőnek is nevezett „betegség” nem nevelési hibákon alapszik. Jelenleg az mondható el, hogy egy gyerek hiperaktívnak születik, ami már kisbabakorban is szembetűnő. Sokat sír, nyugtalan, keveset alszik. Az ilyen kisgyermeket többek közt a magas aktivitási szint és az óvatosság hiánya jellemzi – ebből következik, hogy közülük sokkal többet ér kisebb-nagyobb baleset. Hamar elunnak egy adott tevékenységet és rettentően akaratosak. Kisiskolásként mutatkozik meg igazán, milyen egész életre kiható károkat okozhat, ha nem ismerik fel időben ezt a „betegséget”. A gyermek nem, vagy hiányosan figyel órán/ tartja be a szabályokat, házirendet. Félbeszakítja a tanárt, a társait. Nem tudja kezelni a várakozás okozta frusztrációt, dühkitörések jellemzik. Ugyanakkor a hiperaktív gyerek átlagon felül is tud teljesíteni, ha a számára megfelelő környezetet és szabályokat biztosítják. Kamaszként inkább a motiváció hiánya, és a feladatok nem megfelelő koordinálása marad meg– a többit jó esetben kinövik, vagy megtanulják kezelni. Tanulás helyett hirtelen minden fontosabb lesz, miközben meg vannak győződve, hogy az anyagot időre el fogják sajátítani. A hiperaktív felnőtt az, „akinek a szájában nem alszik meg a tej”. Szereti az aktív pihenést, a társasági életet, mozgékony energiabomba. Az ilyen ember gyakran lehet túl impulzív, nyugtalan, szétszórt, szórakozott.**
Egy kutató 1978-ban arra jutott, hogy az ilyen klinikai értelembe vett magatartási zavart a dopamin hiányos működése okozza.
„Szerepe van a mozgás koordinálásában, a motivációban, a jutalom-érzésben és predikcióban, a függőség kialakulásában, a munkamemóriában és a végrehajtó funkciókban. A dopamint többnyire az agy örömközpontjával hozzák kapcsolatba, ahol is élvezetet, örömet stimulál, hogy motiválja a személyt bizonyos cselekedetek végrehajtására, hogy így még több dopaminhoz jusson.”***
Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a hiperaktív gyermekeknek adott nyugtatók még inkább emelték az izgalmi állapotot, míg a stimulánsok bizonyítottan nyugtató hatást gyakoroltak – hisz növelték a csökkent dopamin-aktivitást a normál szintre.
Van olyan vélekedés is, mely szerint ebben az állapotban a szervezet általános izgalmi, készenléti szintje a szükségesnél alacsonyabb.
A kutatók abban azonban egyetértenek, hogy ez a neurológiai „betegség” vagy öröklött, vagy a terhesség során ért külső behatás (anya alkohol-, drogfogyasztása, dohányzása, gyógyszerszedése), illetve a szülés körüli komplikációk (pl.: sürgetett világrajövetel, császármetszés) eredménye.
A hiperaktivitást javarészt kisiskolás korban diagnosztizálják, mivel előtte az óvodai környezet kevés szabályával és többnyire szabad játékával kevésbé láttatja az ilyen gyermeket. Fontos azonban komolyan venni a jeleket, és egy vizsgálat során megnézni, mi is áll a kérdéses viselkedés hátterében.
A hiperaktivitás nem gyógyítható! Kezelése elsősorban mozgás- és viselkedésterápiával történik. Ezek közül is kiemelkedik az öninstrukciós módszer, mely lényegében megtanítja a gyermeknek, hogy miként tudja irányítani saját viselkedését. Vannak speciális esetek is, amikor gyógyszeres kezelés is javallott.
Azt hiszem elég egyértelmű, hogy szinte tökéletesen biztos vagyok abban, Töpi a fent taglalt magatartás zavarban szenved, és vele együtt szenvedünk mi is. A környezete nyugodt hozzáállással, ésszerű, következetes szabályrendszerrel, és sok-sok dicsérettel segíthet az ilyen gyereknek. Fontos számukra a rendezett környezet is, amihez tudnak igazodni. Nos, visszatekintve mi eddig is így működtünk, valahogy tudat alatt ráéreztünk. Bár most is nehéz vele, de pár napja – mióta Jenő bácsi könyvbeli segédletével és az internet adta lehetőséggel megállapítottam A tényt – mégis könnyebb nyugodtnak maradnunk egy-egy durva ordítós jeleneténél. Persze nem mindig sikerül, mi is csak emberből vagyunk.
Nem támogatom a gyermekekre sütött bélyegeket, de rendkívül mód meglepődnék, ha a majdani vizsgálat nem mutatná ki lányomnál a hiperaktivitást.
Folyt.köv.
Érdekesség:
A családban én voltam az, aki sosem bírt órákon át a könyv felett görnyedni, sőt! Folyton volt valamilyen sérülésem, állandóan estem-keltem. Beszéd közben sokszor felcserélek szavakat, gyakran előrébb járok gondolatban, mint szóban. Folyton mozog valamim – az iskolában is csak akkor tudtam nyugodtan egy helyben ülni, ha aludtam. Anyám anno így fogalmazott: „Ha te születtél volna elsőnek, biztos, hogy egyke maradsz!”
*Dr. Ranschburg Jenő – Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998)
** http://www.lelkititkaink.hu/hiperaktiv_gyermek_tunetek.html
***http://hu.wikipedia.org/wiki/Dopamin
Az olvasás közös élmény!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
