Egy szerdai nap volt – ha jól emlékszem 2256.07.23-a -, de már hetekkel előtte csak erről beszélt mindenki. Sőt az a hír járta, hogy a felső10ezer már évek óta tud róla és használja is. Kíváncsian vártuk, tényleg igazak-e a róla szóló hírek. Én is gondolkodtam, vajon lesznek-e komolyabb mellékhatásai, esetleg okozhat-e függőséget.
A megjelenését követő 1 hónapban csak kevesen próbálták ki, de aki egyszer használta – saját bevallása szerint is – örökre a rabjává vált. Ahogy láttuk a szomszédokat, ismerősöket, családtagokat a hatása alatt, egyre többen éreztük szükségességét. Az első évben a lakosság többsége csak hetente párszor használta, épp, mikor megcsúsztak az idővel. Aztán egyre inkább a mindennapjaik részévé vált.
„Nincs elég ideje, hogy befejezze a munkáját? Több időt szeretne barátaival tölteni? Napközben a gyerekek miatt nem tudja elvégezni a házimunkát? A vizsgák előtt elkelne pár plusz óra a felkészülésre?”
Ilyen és ehhez hasonló reklámszövegek borítottak mindent, és hatottak. Mind olvastunk legalább egy olyan mondatot, amely ránk illet. Általánossá vált, hogy a fiatalok este barátaikkal szórakoztak, nappal pedig dolgoztak/ tanultak. A kisgyermekes anyák napközben a porontyokkal foglalatoskodtak, este és éjszaka pedig főztek, takarítottak, és engedtek a személyes öncélú vágyaiknak. Az apák nappal dolgoztak, este is, éjszaka pedig kiengedték a fáradt gőzt.
Nem kellett sok idő, és már arra néztek furcsa szemmel, aki éjszaka aludt. Egy idő után leálltak az ágyak gyártásával, a készleteket pedig megsemmisítették. A felnőttek folyamatos használóivá váltak, és röviddel ezután a gyermekeik is. A csecsemők anyáik tejével kapták meg a szert.
Egy reggel arra ébredt a nap, hogy minden ember ébren van, nem alszik. Csúcspontját azonban hamar elérte, és hatása nem várt mellékvágányra terelte a használókat – azaz mindenkit. A csábító erejére – miszerint éjszaka pótold azt, amire nappal nem jutott időd -, már nem lehetett alapozni. Egy idő után az emberek igényelték azokat a szolgáltatásokat éjszaka, amiket nappal is elérhettek. A hétvégék értelmüket vesztették, a munkarend mindenhol két vagy három műszakossá vált. Megnőtt a születések száma, de ezzel párhuzamosan nőtt a halandóság is – javarészt az egészségügy kapacitáshiányának köszönhetően, de ott voltak még az egészségkárosító szenvedélybetegségek is. A bűnelkövetés száma megugrott, a vandalizmus gyakoribbá vált Az energiakészleteket a végletekig kizsigereltük, a hétköznap igénybevett tárgyak, járművek harmad annyi időt bírtak, az ételekből és italokból kétszer annyi kellett. Lassan, de biztosan összeomlott a gazdaság, már-már az éhínség szelének érces simítását lehetett érezni, mikor… mikor a világ vezető hatalmai leállítatták a gyártását. Az emberek szenvedtek és féltek az átállástól. Az utolsókat is beszedték és féltek. Senki se tudta, hogy mi lesz az emberi szervezettel, ha nem kap több szert és egyszerre tör ki rajta több évnyi kialvatlanság.
Egy reggel arra ébredt a nap, hogy minden ember alszik, senki sincs ébren. Csend volt. Eltelt 3 nap, 1 hét, 10 nap és az emberek kezdtek felébredni. Évek óta nem látott fáradt arcok tekintettek vissza a tükrökből. Ismét lefőttek a kávék, visszatért a nem várt ásítás, elbóbiskolás, újra lehetett hallani ébresztőórákat. Ahogy jött, úgy távozott az alvásmentesség csodája. A gyógyszer, amitől időt reméltünk, majdnem az életünkbe került. Az idősek– köztük én is – gyakran édes nosztalgiával emlékezünk vissza az INSOMI 700-ra. A lehetőségre, ami törvényszerűen visszaütött.
Az olvasás közös élmény:
Ha tetszett oszd meg másokkal is!:)
Szólj hozzá Te is a témához!:)
