Momentumok
Kád
A gyerekek még ébren, hős férj elvállalja, hogy ő elaltatja őket, nyugodtan menjek és vegyek egy forró habos fürdőt. Épp, hogy belesüppedek, és magam elé veszem a könyvemet, hallom; „Anya! Anya hol vagy?” Pikk-pakk ott is terem a kád mellett, és már el is kezdett játszani a habbal – az ő vizébe még nem teszünk, mert szörnyen rossz létére, simán iszik belőle. Nos, nem agyaltam túl a dolgot, betettem magam mellé és játszottunk vagy bő tíz percet. Többnek tűnt. Olyan igazi anya-lánya pillanat volt ez, ami megismételhetetlenül spontánra sikeredett. Fantasztikus érzés, mikor te mutatsz meg neki valami újat.
Játszó
Kis kitérővel mentünk le aznap délután a megszokott játszóterünkre. Nem vittünk homokozó felszerelést, mely hibát többé nem követem el. Nálunk az a szokás, hogy kiöntjük a szatyorból a közösbe, és mindenki játszik mindenkijével. Töpi ehhez mérten ki is szemelt magának egy kis sárga lapátot, odaszaladt, felvette a homokból, majd elindult vele. Egy kisfiú – nála nagyobb – egyből kiszúrta és elkezdett utána menni, közben meg hangosan mondogatta, hogy tolvaj… Tolvaj? Nem is értettem ezt a jelzőt. Kicsit rosszul is esett, ne kérdezzétek miért, biztos túlreagálom ezeket. A lényeg, hogy utolérte méhem apró gyümölcsét, és szemrebbenés nélkül kivette a kezéből. Töpi persze sírni kezdett, érezte ő is az igazságtalanságot. Jujjj, ilyenkor úgy felrugdosnám az ilyen kis otromba gyerekeket… Grrr
Délelőtt, kevesen vannak lent. Hintából épp kiszáll egy 3 éves forma lányzó, mikor az én elsőszülöttem odafut és kéri az apját, hogy tegye bele. Erre a kiscsaj visszamegy, és jól fejen üti az enyémet. Szegény Töpi nem is értette, hogy mi a répa történt, csak sírt ott, fogta a fejét, mi meg vigasztaltuk. Éreztem, hogy elönt a méreg, a helyzetet azonban megmentette a lányka apjának reakciója; egyből leültette egy padra büntibe, és elmagyarázta a szintén síró gyereknek a szitut. Az enyém se szent persze, ő is taszított már nagyot a kis barátnőjén, és akkor mi is hasonlóan vontuk ki pár percre a lányt. Azért bennem mégiscsak maradt egy kis űr, hogy nem verhettem le azt, aki bántotta…
Mosoly
Vajk hosszan időzik már kaja utána, a játszószőnyegén. Szeretem nézni, ahogy kontakttál a kis lelógó bizgentyűkkel, mozgatja a lábát, belerúg, beleüt egyikbe-másikba. Fölé hajolok, rámosolygok és ő visszavigyorog. Zabálni való, egyszerűen totálisan levesz a lábamról ezzel. Gyakran gügyög is hozzá, na hát igazi pasi az a helyzet.
Ma –azaz tegnap – reggel láttam, ahogy a kiságyában fekve próbált átfordulni. Nem kellett volna sok hozzá, hogy átlendítse magát, épp csak az a kis plusz kiló gátolta érzésem szerint, amitől azok a cuki hurkácskái vannak.
Ágy
Mióta új matracunk van, azóta végre nem úgy kelek, mint, aki sutyiban ketrecharcolt az éjjel. Döbbenet, hogy mennyit számít ez a dolog. Az egész napunkat megalapozzuk ezzel, az éjszakákat meg talán még jobban várom… már, ha lehet az alvás iránti vonzalmat fokozni egy kétgyerekes anyuka esetében.
Most is egy durván hisztizős, mindentől sírva- kiborulós nap végére értünk. Gyerekek alszanak, férjem most horkantott fel – szóval már ő is. Követem példájukat, bízva abban, hogy holnap kedvesebb és nyugodtabb lesz a lányom, a fiam kevesebbszer pisil majd ki a pelusából… na jó tudom, de álmodozni azért csak szabad, nem?
Jó éjt nekem!
Az olvasás közös élmény:
Ha tetszett oszd meg másokkal is!:)
