Mostanában velünk
Töpit anno kenguruban hurcibáltuk, ha épp nem akart a babakocsiban maradni – kvázi nem volt több órát egyhuzamban benne. Drága volt, így azt gondoltam biztos jó is. Most, hogy Vajk nagyobb, gondoltam veszek neki is egy ilyet – az előzőt eladtam, mert ugye nem terveztünk tesót. Szóval megvettem, beletettem, és éreztem, hogy nem jó neki.
Gondolkodásom módosulásában nagy szerepet játszott a már említett „kötőklub”, vagyis egy FB csoport. Ott csúnyán ment a savazás; „Aki kenguruba teszi a gyereket, lenyomorítja egy életre”! Én mindig amellett érveltem, hogy az enyém is utazgatott abban, mégis jár, mi fene, még fut is. Amikor meg előjött, hogy kifelé hordoztam, hát egyből megkaptam; az biztos túl sok volt a gyereknek, az idegei tuti kikészültek a sok hatástól. 4,5 hónaposan már imádta! Mosolygott, nézelődött, nevetgélt. Na de, most mégis azt érzem, nem jó neki. Mikor a férjemnek megemlítettem, hogy másikat veszek, ő annyit fűzött csupán hozzá, hogy szeretné, ha írnánk, hányszor használom. Jó, hát nem tagadom, szoktam feleslegesen vásárolni, de a legtöbbről simán magam is elhiszem, hogy megérte. A lényeg, hogy most komoly fába vágtam a fejszémet. Karikás Nandu kendőt rendeltem, ami várhatóan holnap, azaz ma érkezik. Eddig elképzelésem se volt, hogy mekkora mikroközösséget is alkotnak a kölköt magukra kötözős anyukák/apukák. Megtudtam egy kérdezz-felelek csoportban, hogy nem érdemes kezdőként totál új kendőt venni, mert az még túl merev és kemény. Én egy újat rendeltem, amit már fonogatott a hölgy – igen, fonogatni kell, őrület. Javasolták nekem, hogy ezt folytassam én is, illetve aludjak vele, vasalgassam… stb.
A férjem ingjeit sem vasalom, bár vele alszok, szóval van remény. Nagyon izgatott vagyok, már nézegettem is videókat a „megkötésekről”. Mondjuk én azért elsősorban babakocsi párti vagyok, de ha el kell ugrani valahová, vagy BKV-zni kell a két gyerekkel, lényegesen egyszerűbb lesz a dolgom ezzel a cuccal. A lakásban is jó szolgálatot tesz majd, érzem. Töpinek is volt „üvöltök, ha nem vagyok a kezetekben” korszaka, még fotó is bizonyítja, hogy apa kengurus gyerekkel mosogatott. Egy szó, mint száz, úgy várom a postást, mint egy óvodás a december 6-át.
Pontok:
– Vajk 3 hónapos – 6390 gr, 60 cm. Ma is két szurit kapott, tökéletesen hősies pasisan viselte, picit sírt csupán, miközben a nővére körülötte autózgatott.
– A srác már 12 órákat alszik este. A két tesó este 8-9 között megy aludni, a lány reggel 6:30 körül, Vajk pedig 8-9 között ébred. Juhé! Fantasztikusan szerencsés vagyok.
– Durván nekiláttam edzeni itthon, amire a játszótér sem lehet kifogás. Visszavettem az indokolatlan szénhidrátokból (péksütik), visszatértem a napi 5x étkezésre (8-9 helyett), visszaszorítottam a nasizásokat is. Éljen! 69 kilóval mentem szülni, koplalás nélkül már csak 55 vagyok.
– Ma este 21 körül ittam egy jegeskávét edzés után. Nagyon beütött, még most 00.51-kor is éber vagyok, miközben a férjem mellettem szuszog a kanapén. Mondjuk én is könnyen virgonckódok, mivel holnap, azaz ma itthon lesz férj.
– A derekam továbbra is fájdogál. Várandósság előtt is előfordult, de mostanában már ezzel ébredek és egész nap tart. Most rátaláltam egy gyakorlatra, amit reggel felkelés után megcsinálok és jobb lesz tőle. Lefekszem, majd felhúzom a lábamat, és a fejemhez emelem kicsit úgy, mintha hátra bukfencben akarnék tovasodródni. Először – ez egy hasizom gyaksi egyébiránt – hirtelen úgy éreztem, most törik ketté a derekam, kész ennyi volt – akkorát roppant és akkora fájdalom hasított bele. Ezt minden reggel megcsinálom, és ugyanígy érzek közben. El kéne menni orvoshoz. El kéne…
– El kéne menni aludni. Megyek is. Jó éjt nekem, Szép napot mindenki másnak!
