Anya már tegnap mondta, hogy ma anya-lány délelőttöt tartunk. Nem tudom, mit jelent ez, de ő nagyon mosolygott közben, szóval biztos valami jó dolog. Reggel korán ébredtem, anya és apa már várt a szobám ajtajában. Aztán apa adott egy puszit és mondta, hogy elmegy dolgozni, érezzem jól magam. Apa egyébként sokszor megy dolgozni, és olyankor egész nap nem látom, de anya szokott vele telefonon beszélni.
Anya mondta, hogy igyam meg a kakaómat, aztán öltözünk és megyünk. Gondoltam juhé, ilyen korán még sose mentünk a játszótérre. A nadrágfelvételnél megint kergetőztem egy kicsit vele, mit tehetnék, úgy élvezi… A cipőfelvételnél eljátszottam, hogy képtelen vagyok rá egyedül, csak hogy egy picit többet ülhessek anya ölében. Előrefutottam a lépcsőn, és megálltam a tároló előtt, hogy kivegyem a bringámat. Anya viszont tovább ment és engem is hívott, mondván ma busszal, metróval megyünk. Busszal? Ezek szerint nem a játszótérre megyünk. Picit szomorú lettem, de anya annyira mosolygott, hogy nekem is egyből elmúlt a rosszkedvem. Nekivágtunk hát. Mentünk, és akkor megláttam rengeteg gesztenyét a földön. Kapva kaptam az alkalmon, és gyorsan elkezdtem felszedegetni őket. Anya leguggolt hozzám és elmondta, hogy most nem érünk erre rá, mert időre megyünk a Babalaborba, ahol nénikkel fogok játszani. Mondjuk, nem igazán tudom, mi az, hogy „sietni”, meg „időre”, de szívesen játszok másokkal, úgyhogy kialkudtam egy gesztenyét, amit a piros autómmal együtt, kézben vihettem. A megállóhoz közelítve, anya felvett. Azt mondta, hogy sok ember lesz a buszon. Szeretek anya kezében lenni, így nem tiltakoztam. Picit vártunk csak, és jött is egy nagy kék busz. Felszálltunk és egyből le is ültünk. Én anya ölében, ő pedig egy néni mellett, akit szoktam látni a játszótéren. Anya beszélt vele egy kicsit, aztán engem kérdezgetett; nincs-e melegem, jól vagyok-e. Engem nagyon lekötött, hogy most kiláttam. Láttam sok fát, autót, vonatot…..
Mikor megállt a busz leszálltunk, de anya nem tett le, megint csak azt mondta, hogy nagyon sok az ember. Mondjuk tényleg nagyon sokan voltak. Aztán megérkeztünk a metróhoz. Végül is épp olyan, mint egy vonat. Itt anya már engedte, hogy gyalog menjek, de meg kellett fognom a kezét, amit én nem szeretek, mert elég önálló vagyok már. Kérdezte, hogy kérek-e pogácsát, vegyen-e. Mondtam, hogy nem. Beszálltunk a metróba, és leültünk egymás mellé. Szép mintás volt a szék, nagyon tetszett. Aztán mellém ült egy néni, de én hirtelen rosszul éreztem magam, így átmásztam gyorsan anya ölébe. Elindultunk. Anya mondta, hogy mindjárt lemegyünk a föld alá. Nem igen értettem ezt se, de egyszer csak sötét lett kint, a villanyok meg felkapcsolódtak. Szerintem inkább az éjszakába mentünk bele, de nem álltam le anyával vitázni. Mindig mondta, hogy most milyen megálló jön, és, hogy még mennyit megyünk. Aztán én kértem pogácsát, de anya monda, hogy nem vett, mert akkor nem akartam. Nem értettem ezt, még párszor próbálkoztam, hátha a nyafizós, vinnyogós, cuki-muki stílus beválik, de mindre ugyanaz a válasz jött, szóval feladtam. Végre eljött a leszállás ideje. Anya most se hagyta, hogy gyalog menjek, állítólag nagyon mély az, ahol a metró jár és anya nagyon félt, hogy beleesek. A mozgólépcsőnél azonban lekéredzkedtem. Szeretem ezeket, sokszor mentem már velük a bevásárlóközpontokban is. Anya mindenkit előre engedett, hogy mi legyünk az utolsók. Mentünk is felé, de mikor lépni kellett volna én megijedtem, és nem mertem, anya viszont igen, közben fogta a kezem, szólt, hogy menjek, de én nem mertem, mert hirtelen az egész helyzet olyan nagyon félelmetessé vált, ő pedig egyik lábával próbált vissza lépni, a kezemet nem engedte el, aztán hirtelen elesett és megára rántott engem is. Ott ültünk a lépcsőn, miközben anya mondta, hogy nagyon megütötte a térdét, és picit megijedt, és legközelebb nem fog letenni. Kérdezett, hogy fáj-e valamim, én mondtam, hogy nem. Aztán elkezdett hangosan nevetni, majd felállt, felvett az ölébe, és akkor már én sem voltam megijedve. Átszálltunk egy másik metróra, a sárgára. Ott is anya ölében voltam végig. Aztán, mikor leszálltunk, egyedül mentem fel a lépcsőn, végig egy nagy úton, valami Andrássyn. Egyszer elejtettem az autómat, de egy néni felvette és visszaadta nekem. Majd átmentünk egy úttesten és egyszer csak anya mondta, hogy álljak meg, mert megérkeztünk, oda, ahol a nénikkel fogok játszani. Nagy lépcsőn mentünk fel, aztán egy liftbe szálltunk. Ennek nagyon örültem, mert én nyomhattam meg a gombot. Mikor felértünk anya leguggolt mellém, és elmondta, hogy nagyon büszke rám, mert már ekkora nagylány vagyok, hogy nekem nem kell babakocsi. Megdicsért, hogy milyen ügyes voltam idefelé jövet, majd megkérdezte, hogy hazafelé szeretnék-e villamossal is menni? Én egyből mondtam, hogy jó. Adott egy puszit, én is adtam neki. Örültem, hogy anya örül, és vártam már a játékot, no meg a haza utat, mely legalább ilyen érdekesnek ígérkezett…
„Az ELTE Babalaborban 3 év alatti gyerekekkel végeznek vizsgálatokat. Már többször voltunk itt Töpivel, különböző feladatokat kell csinálnia –életkortól, témától függően -, előtte-utána szabadjátékkal. Mindig nagyon élvezi, kedvesek, türelmesek az ottani pszichológusok.”
Az olvasás közös élmény!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!:)
