Kisgyerekekkel az élet vidám, vicces, bohókás, mozgalmas, időnként bánatos, megalkuvónak tűnő, felforgató, dühös, szeretettel teli, érzékeny, játszmázó, sikerekkel és kudarcokkal tarkított, könnyekkel áztatott… maga az ÉLET!
Közértből hazafelé
A lány a lejtős – zebrában -, 4 sávos útban végződő járdán nekiiramodik. „ÁLLJ MEG!” Megáll. A várakozó babakocsis anyukák hátrafordulnak, arcukon azzal a bizonyos jesszus, milyen anya-gyerek, az enyém sosem fog szaladgálni, mert a kezemet fogja fogni kifejezéssel. Elmondom, hogy itt nem futunk, mert ott sok autó jár, kérem, hogy fogja meg a kezem, és megteszi. Döbbenet! Büszkén megállunk, várjuk a zöldet. Vajk már ébren a babakocsiban, csendben figyeli az eseményeket. Zöld, elengedem a kezét, mondom; „Most már futhatsz, szaladj át!” Szegénykém, ahogy megindulna, puff, előre esik, elkezd sírni. Gyorsan felkapom, egyik kezemben a síró gyerek lóg, másikkal tolom a kocsit. Sikerült, átértünk. Babakocsit beljebb tolom, lefékezem, Töpit magam elé helyezem, majd indul a beszélgetés. „Ne sírj kincsem, nincs semmi baj, nyugi, fáj valahol, jól van, nagyon ügyesen kitetted magad elé a kezed.” közben ölelem, és a szemem sarkából látom, a naiv kisbabás anyukákat az én sose leszek ennyire szar anya, az én gyerekem sose fog elesni nézéssel. Hazáig cipelhettem a lányt, aki hol mosolygott és huncutkodott, hol sírni kezdett. Többször elhangzott, hogy „Jaj, leestem a földre, fáj a kezem, nem anya, nem fáj a kezem, jaj koszos lett a lábim.” Közben bekanyarodott az utcába egy kukásautó, megálltunk, és jól megnéztük, ahogy elsuhan mellettünk. Töpi ki is jelentette; „Anya, ha nagy leszek, kukásautó leszek!”. Magamban nyugtáztam, hogy az egyetemi alap helyett, kezdhetek transzformer ruhára gyűjteni a gyereknek.
Vajkóca kontra anya elvárt fejlődési lépcsői
Minap lett 6 hónapos a kis digi-dagi dínó. Pár napja kezembe került a gépen a „Töpi fontosabb mozzanatai” doksi – igen, ilyenem is van, dokumentarista lennék, vagy mi. Szóval olvasom, hogy a kis hisztikirálynő 4 hónaposan kezdett el kúszni, 6,5 hónaposan térdelve várt a kiságyában, 7 hónaposan rajtam kapaszkodva felállt, 7,5 hónaposan mászott. ránéztem Vajkira; „Macika, nagyon le vagy maradva, csak szólok, hogy másfél hónapod van arra, hogy kússz, mássz, és felállj kapaszkodva!” Nem tudom felfogta-e, de én komolyan el kezdtem aggódni, amíg a férjem, egy „de hát nézd már, hogy ő mennyivel dundibb, biztos neki tovább tartanak ezek” mondattal tovább gördítette a dolgot. Jó hát tudom én, hogy már pörög-forog, időnként hátrafelé kúszik is, plusz hason simán megfordul síkban a tengelye körül, mint egy break táncos… DE egy anya oltalmaz és aggódik! A dokinő is megnyugtatott, hogy hamarosan kúszni fog. Aktív, gügyög, kacag, érdeklő, időnként felhúzza magát négykézláb, olyankor látszik a fején, hogy rettentő erőt kell kifejtsen, hogy meg is tartsa ezt a pozitúrát, hangosan szenved is. Nem kenyerem a kölkök összehasonlítása, Töpinek se mondom soha, hogy nézd, Vajk milyen aranyosan eljátszik, te is tedd ezt… Azért csak hasonlítgatom őket, nah. Ki nem teszi? Szóval a lényeg, hogy anya csak akkor fog megnyugodni, ha elkezd komoly helyváltoztató mozgást végezni a fiú. Töpivel este már elé is hasaltunk és hívogattuk. Ennél durvább beavatkozást azonban nem kívánok tenni azon túl, hogy gyakran teszem a kis játékait a szőnyegen távolabb tőle, és időnként egyszemélyes pom-pom csapatként bíztatom; „Kúúúúúúúúúúúússz Vajk, kússzál!”
Vajk&Töpi
A lány egyre inkább nyit a fiú felé. Ad neki játékokat, megsimogatja a fejét, megöleli. Kéri, hogy tegyem rá, produkálja magát, és élvezi, hogy Vajk kacag rajta. Mikor felébred a fiú, rohan be a szobába, „Jó reggelt Vajt!” felkiáltással. Ha elkezd unalmába, vagy tehetetlenségében sírni, a lány a következőket mondja; „Biztos fél, fáj a foga/hasa/lába/feje!” Időnként puszit is ad neki. A pelusozásában is szinte mindig aktívan részt vesz, például ő keni be a popsiját krémmel.
Mondjuk, ha összeveszünk gyakran használja ki a fiút. Odabújik hozzá és fennhangon mondja; „Jaj szeretlek Vajt!” A kis mocsok, tudja, hogy ilyenkor ellágyul anyai szívem.
Három dolgot tartok szem előtt a tesós nevelésben;
1. Sose tukmálom rá Vajkot! Maximum felajánlom, hogy nézd anya ad puszit Vajknak, te is adsz neki? A válasz 10-ből 8 alkalommal az, hogy nem. Én meg elfogadom, nem folytatom. Ha mégis ad neki, akkor elmondom neki, hogy ez milyen aranyos dolog volt tőle, Vajknak ez nagyon jól esett.
2. A Vajk elleni „támadásokat” csak akkor állítom le, ha megsérülhetne. Példa; Vajk szórakozik a szőnyegen, Töpi odamegy, és elkezdi mondani; „Büdi a Vajt, hess, hess Vajt, fúj Vajt!” Nem szólok semmit, azt érzem, hogy joga van a lányomnak időnként negatívan reagálni az öccsére. Nem szeretném, ha azt tanulná meg mindig jópofizni kell. Ez velünk szemben is jár neki természetesen, ha puszit akarok adni, és ő elhúzódik, nem fogom lefogni és ráerőltetni a dolgot. Fontosnak érzem a teste és személyes tere tiszteletben tartását. Persze, ha azt látom, hogy durvulna, megütné, vagy ilyesmi olyankor leállítom és megbeszélem vele a dolgot.
3. Amikor Töpi elvesz valamit Vajktól –akárkié is az adott tárgy -, megkérem, hogy adjon neki valami mást. Nem megy ez mindig egyszerűen; „Töpike, ha elvetted tőle az oroszlánt, kérlek, adj neki valami mást. – Nem! – Macika kérlek, adj neki valamit, mert az csúnya dolog, hogy elveszed tőle a játékot, és nem adsz cserébe semmit. – Tessék Vajt! (és odaadta az egyik autóját)
Időnként már előfordul, hogy saját magától „cserél” kvázi Vajkkal.
Jövő héten mesélek kicsit a gyerekszoba átrendezés – nyugtalan éjszakák – síró testvérek háromszögének, 2 energiaitalos+2 kávés szülői életben maradásról. Addig is szép hetet!
