Szuper reggelit, tízórait, uzsonnát, vagy épp vendégváró falatokat keresel? Találtunk egy remek receptet, mely könnyen a saját családod ízvilágához igazítható.
{adselite}
Rösztis „muffin” tojásrántotta
Hozzávalók (12 muffin):
20 dkg burgonya – vékony csíkokra szelve
2 evőkanál növényi olaj
1/2 teáskanál só
1/4 teáskanál bors
6 tojás
2 evőkanál tej
3/4 csésze apróra vágot főtt szalonna (helyettesíthető sonkával, baconnal, de el is hagyható)
3/4 csésze felaprított Cheddar sajt (3 dl)
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk a muffinformákba kis sütőpapírokat.
Egy nagy tálban keverjük össze a burgonyát, olajat, sót és borsot. Tegyük a muffinformákba, nyomodjuk jó alaposan le, majd süssük 35-40 percig, vagy amíg aranybarna ne lesz.
Közepes tálban verjük fel a tojásokat és a tejet.Keverjük hozzá a szalonnát és sajtot.
A kész burgonyás muffin alapokra tegyünk a tojásos masszából és tegyük vissza a sütőbe még 13-16 percre, vagy tűpróbáig. Kész is.
Jó étvágyat hozzá!
Recept tipp:
Ez a recept a végtelenségig variálható, ezért is annyira nagyszerű. Tehetünk a tojásos masszába kevés apróra vágott paprikát, paradicsomot, hagymát, konzerv zöldborsót/kukoriát(ezek már elég puhák)… stb. A Cheddar sajt helyett használhatunk bármilyen mást is. Bármin is változtatunk, mindig más ízvilágot kapunk a végén.
forrás: tablespoon.com