Ezt a sajttortát mindenképpen készítsd el! Nem kell hozzá élesztő, annál több cukor, és lisztet is tartalmaz. Nem diétás finomságról van szó, de ha egyszer elkészíted a rabja leszel. Nekem ez a tökéletes sajttorta receptem, amit mondhatni minden héten elkészítek.
Az én konyhámban kizárólag könnyen elkészíthető és gyors ételek készülnek. Három gyermekem mellett igyekszem házi finomságokat készíteni, vannak bevált receptjeim, melyek között ez a sajttorta recept is szerepel. Kipróbált és sokszor elkészített sajttorta receptemet osztom meg veletek, amely egyszerűen elkészíthető, és isteni finom!
Sajttorta hozzávalók:
Tészta:
– 200 g darált háztartási keksz
– 12,5 dkg vaj
– 3 evőkanál cukor
A vajat miután megolvasztottam a hozzávalókat összekeverem, és belenyomkodom a tortaforma aljába.
Krém:
– 500 g mascarpone
– 180 g tejföl
– 3 db tojás
– 250 g túró
– 15 dkg cukor
A krém hozzávalóit egy tálban összekeverem, majd ráöntöm a tortaformában lévő masszára (tésztára.)
Előmelegített sütőben 180 C-on 40-45 percig sütöm. Akkor jó, amikor a teteje egy kicsit már barnul, és megsül.
Öntet/díszítés:
Ha elkészült, díszítheted a tetejét vagy készíthetsz mellé öntetet. Én a gyerekek miatt a gyümölcsöt a tetejére szoktam tenni, de öntettel az igazi.;)
– 1 csomag Bahamas mirelit gyümölcs (eper, erdei gyümölcsös stb…)
A gyümölcsöt vagy rászóród a tetejére, vagy elkészíted mellé öntetnek.
Jó étvágyat hozzá!
Ha elkészítetted, küldj egy képet, hogy megoszthassuk!:)