Amikor azt érzed, kimenekülnél a világból, mert egyszerűen nem bírod a gyerekeidet! Amikor bemenekülsz a másik szobába és sírógörcsöt kapsz, mert képtelen vagy elviselni több ellenállást részükről! Amikor elfogytak az eszközeid, és csúnyán rájuk kiabálsz, ők meg csak visszavigyorognak rád! Amikor úgy várod haza apát, mint egy ostromló vár az erősítést! Amikor azon kapod magad, hogy már a nagymamát hívod, egy esedékes 2 hónapos gyerek-leszállítást megbeszélendő társalgásra!
Akkor tudd, hogy nem vagy egyedül!
Minden anyát, kivétel nélkül képesek kikészíteni a gyerekei – persze elég 1 is hozzá, nem kell egyből a 4 gyerekesekre gondolni(megjegyzem, minden csodálatom az övék, hogy képesek koordinálni a családjukat)! Elég egy front, fáradság… halmozottan veszélyeztetettek azon édesanyák, akiknél 1-2 napon belül beköszönt az „Évától kapott ajándékcsomag”.
{adselite}
Mit tehetsz ellene? Próbálhatsz minden helyzetben nyugodt, megértő maradni, újra és újra elmondani a dolgokat, szépen, tanító célzattal büntetni… de vannak napok, amikor semmi se használ, amikor egyszerűen nem egyeznek a rezgéseitek, és itt már csak a túlélésről fog szólni minden. Túlélni a napot anélkül, hogy olyat tennél, vagy mondanál, amit pár másodperccel később nagyon megbánnál.
Ilyenkor nem működik a „gondolj arra, hogy mennyire szereted”, vagy a „képzeld bele magad a helyébe”, netán a „te vagy a felnőtt, te irányítasz” mondatok. Nem, ilyenkor egy dolog működhet, a csökkentett kommunikáció, a minimálisra leredukált beszabályozás, az azonnali kiállítás – ez röviden annyit tesz, hogy második felszólításnál már megy a szobájába/ kanapéra/ székre a gyerek, addig, amíg meg nem nyugszotok mindketten (2-3 perc), utána a büntetés okának rövid megbeszélése, majd a visszatérés
Összefirkálta a kezét filctollal? Ma ne foglalkozz vele, úgyis csak azért csinálta, hogy legyen egy plusz okod kiakadni. Háhá, mert ezeken a démonikus napokon, bizony a kölök épp annyira keresi a kihágandó szabályokat, a rosszalkodás tereit, az ellenkezés hívószavait, mint amennyire te egyből ugrassz mindenre. Ez a 22-s csapdája… ha egy nap így indul, nincs menekvés, válts át survivor üzemmódra és nézz nagy szemekkel az ég felé, hogy a párodat ne fogják bent a munkahelyén.
Ha most az „áthívom a nagyit/ egy barátnőmet/ a tesómat/ a szomszédot” jár a fejedben, jobb, ha beletörődsz, senki, de senki sem menthet meg!
Két verzió léphet fel;
1. Átjön, és a gyerek folytatja azt az ellenálló-röhögve rosszalkodó viselkedést, mint előtte, csak a megaláztatásodnak, most már tanúja is lesz.
2. Az új jövevénnyel übercuki, rendkívül figyelmes, veled viszont marad olyan, mint aznap végig; így a kontraszt még szörnyűbbé teszi a tükröt.
Van értelme? Ugye, hogy nincs! De Te anyukám keményebb vagy, mint egy tengerészgyalogos, aki a mocsárban kúszik előre piócákkal a cipőjében, a sötét éjszakában egy marha nehéz zsákkal a hátán és egy puskával a kezében, aminek a végére egy koton van húzva! Vedd fel a kesztyűt, alkalmazd a kevesebb interakció-kevesebb súrlódás elvét és közben próbálj rájönni, hogyan is kell időgépet építeni… vagy szimplán csak megfagyasztani valakit az időben…
