Gyurmakészletünk folyamatosan apadóban van itthon: vagy kiszárad, vagy a gyerek megeszi. Miután a gyerek előszeretettel eszi a színes gyurmákat, így az óvónénihez fordultam, hogy adjon valami jól bevált főzött gyurma receptet, amit egyszerű elkészíteni, és ha a gyerek lenyeli, akkor „Egészségére!”.
Andi néni főzött gyurmáját már többször elkészítettem itthon a gyerekeknek. Az állaga rugalmas, jól formázható a play do gyurmához tudom hasonlítani. Elkészítés után a hűtőben érdemes tárolni, ha még szeretnétek vele gyurmázni. Ez az igazi só-liszt gyurmára emlékeztet, amivel mi magunk is sokat játszottunk gyerekkorunkban.:)
Fotó: Julia Petz Photography
Só-liszt gyurma recept:
– 25 dkg liszt
– 2 evőkanál só
– 2 evőkanál olaj
– 1 kávéskanál citromsav/borkén (penészedés ellen)
– 3 dl víz
Elkészítés:
A vizet mély lábasban felteszem melegíteni, miközben az összes hozzávalót beleöntöm.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Tipp: Ha a vizet már az elején ételfestékkel színezed, színes gyurmát készíthetsz belőle.[/quote]
Folyamatos kavarás és főzés mellett -ami nagyjából 15 perc-, mikor már elválik a massza az edény falától, kész is a gyurmátok. Ha kihűlt átgyúrjuk, és színenként külön tárolva, lezárt dobozban hűtőbe tesszük.