Ahhoz, hogy a gyermek fejlődhessen, akkor, és azt kell tennie, amit szeretne. Ő az, aki érzi, mire áll készen , te pedig az, aki megteremti számára a szabad mozgás lehetőségét. A mozgással nem csupán ügyesedik, de számos más egyéb téren is elősegíti a fejlődést – például értelmi, érzelmi, vagy épp idegrendszeri.
{adselite}
Természetesen a mai gyereknevelésben is lehet helye a pihenőszéknek, vagy épp a járókának. Ami azonban fontos, hogy a gyermeket a lehető legtöbbször szabadmozgásra kell bíztatni, rácsok, segítő kezek nélkül. Ezzel mozdítjuk leginkább előre, a mozgásfejlődés útján.
Az alábbiakban a csecsemő és kisgyerek különböző életciklusaival kapcsolatban mutatunk tippeket és elkerülendő bakikat.
Szabad mozgásfejlődés
A pihenőszékek egy kis pluszt adnak a baba és a mi életünkbe – ők imádják, mi pedig nyerünk általuk jó pár percnyi énidőt. Ez eddig szuper, de sajnos gyakran kerülünk abba a csapdába, hogy, ha picit is nyűglődik, betesszük. Persze, ott javarészt megnyugszik, hisz ringatják a kis pelusos popsiját, ráadásul édes kis dalocska is szól közben, tiszta Hawaii. Ám erre, mi anyák is képesek vagyunk, és ekkor még a köztünk lévő kapcsolat is fejlődik…
Mozgásfejlesztési bakik
…nem beszélve az ösztönzésről – átfordulás, kúszás -, melyre az elérhetetlen játékok, másfajta látószög késztetik a picit. Itt kell kitérnünk az ültetésre, vagyis arra, mikor a pici még nem képes magától felülni, mi mégis megtesszük ezt helyette és megtámasztjuk őt – hisz különben eldőlne. Ez egyrészt terhelli a gerincét, másrészt pedig belekényszerítjük egy fixált helyzetbe, amiből nem tud kikerülni, csak a mi segítségünkkel. Fog még eleget üldögélve játszani, legyünk türelemmel.A fentiek vetíthetőek ki a járókára, vagy épp a bébikompra is. Bizonyos helyzetekben indokolt lehet, de próbáljuk ezeket az időket a minimálisra csökkenteni. A picik hamar megunják az ismerős környezetet, újabb és újabb kihívásra vágynak. Ezzel fejlődik többek közt a logikai- és a problémamegoldó készségük is.
Járás tanulás
A járást nem lehet sürgetni. Van olyan baba, aki 8 hónaposan már szalad, de akad, aki 16 hónaposan indul meg először. Azzal, ha felhúzzuk, fogjuk a kezét és járatjuk csak feleslegesen terheljük a gerincét és a lábát. A járás kezdetéig a mi dolgunk csupán várni, és tipegő biztossá tenni a lakást – pl.: sarokvédőkkel.
Amíg kis „egyhelyben lévő” a baba, addig akár egy egy számmal nagyobb rúgdalodzó is tökéltesen beválik, ám kúszás közben ez nagyon zavarhataja a picit. Ilyen a lányoknál a kisruha/ szoknya, ami mászásnál jelent gondot, hisz folyton ránehezedik valamelyik térdével, így gátolhatja az előrehaladásban. A járás kezdetén érdemes konzultálni a gyerekorvossal, védőnővel, hogy milyen cipőt is érdemes venni.
*A fenti tanácsok csak az egészségesen fejlődő gyermekekre vonatkoznak. A lemaradt mozgásfejlődésben szakember segítségét kérd ki.
forrás: http://bougribouillons.fr/partage-sur-leducation/