Mindegy volt, hogy panzió vagy koliszoba. Éjjel az autó hátsó ülésén (párásodó szélvédő, micsoda közhely), sátorban a fesztiválon az üvöltő koncert (és a vodkanarancs) mámorában, obligát módon párnák között az első közös otthonban. Szexeltünk bárhol és bármikor, és főleg: bármennyit. Nem is merem leírni, hogy mennyi volt az egy éjszaka alatti rekord.
Most olvasom: egy felmérés szerint a magyarok átlagosan négy és fél naponta bújnak össze.
– Szerencsétlenek, hogy lehet ennyit kibírni szex nélkül? – hüledezik az öt évvel ezelőtti énem. – Fél nap még csak-csak, de négy és fél?!
– Micsoda luxus, tán csak nem nyulak? Kinek van erre energiája? – mondja a mai énem.
Hogy mi változott az elmúlt öt évben?
Szültem két gyereket, és rohadt fáradt vagyok! Mindig! Igen, reggel is, és este is. Hétvégén is. Azért leírom, hogy jutottunk el idáig.
„Az első trimeszterben a rosszullétek miatt csökkenhet a kismama szexuális étvágya, ám a hányingeres időszak elmúltával sokan mézesheteiket élik újra” – tudósított bölcs terheslexikonom, és láss csodát: a 15. hét táján ismét visszatért az élet a hálószobánkba, na jó, az autó hátsó ülését már nem vállaltuk be.
Ugorjunk. 34. hét.
– Ne haragudj, ez nekem nem megy. Ott mozog… félek, hogy kárt teszek benne. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ott van benned egy gyerek! Az én gyerekem!
– Kövér vagyok! Tudtam! Már nem kívánsz! – temettem a valaha volt boldog szexuális életemet.
Kép: pinterest
Bevallom, az utolsó hetekben a férjemmel ellentétben jobban kívántam a szexet, mint valaha. Már kezdtem beletörődni, hogy én már ezentúl csak a gyereke anyja maradok. Pláne, ha lát majd szülés közben.
Hát látott. Mindent.
Három nappal a szülés után pedig a hatalmas melleimet. Akkorák lettek, hogy Pamela Anderson duzzogva vágta volna földhöz a szörfdeszkáját, ha meglát.
– Te jó ég, mikor telik már le az a hat hét? Kértél már időpontot a dokihoz? Minél hamarabb hívd fel!
Hát én szexre gondolni se tudtam, se akkor, sajgó gátsebbel, se hat hét elteltével, amikor a nőgyógyász zöld utat adott.
– Bezzeg mikor terhes voltam, nem voltál ilyen nagy legény. Aludjunk, kérlek, legalább félórára hadd ájuljak be, mert úgyis mindjárt felkel megint.
Így is maradtunk még vagy fél évig. Ha együtt voltunk, jó volt, de ha nem, nekem úgy is jó volt. Aztán egy darabig úgy tűnt kezd visszaállni a régi életünk. Kezdtem visszatérni, a hasam se volt már akkora, a babám se ébredt már annyit éjjel…
Kép:Pinterest
És akkor jött a fogzás.
És a szeparációs szorongás.
A bölcsis beszoktatás.
A munkába visszatérés.
És az újabb terhesség. (Komolyan nem értem, hogy hoztuk össze).
Most van egy fantasztikus családunk, két gyerekkel. Imádjuk egymást, és az apróbb súrlódásokat leszámítva harmonikus az életünk. És a szex? Hát, azt hiszem, mi már nem javítjuk, hanem rontjuk a statisztikát.
Reggeli összebújására esély sincs, a nagyfiam reggel hatkor már jelentkezik, és a férjem is korán kel a munkája miatt. Napközben sokszor kapok tőle sejtelmes üzeneteket, és ilyenkor nagyon izgatottan várom az estét. No igen, ekkor még energikus vagyok.
Az események délután pörögnek fel, amikor a kicsivel rohanunk a nagyért az oviba, aztán jó esetben játszótér, és utána haza, hogy egy kis családi életet is éljünk. Ekkor már készülhetünk is a vacsorához, fürdetés, és míg olvasom az esti mesét, már ragadnak le a szemeim. És egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy abban reménykedem, hogy a férjem már alszik, vagy legalábbis közel van hozzá…
Tudom, hogy nem jó ez így, tudom, hogy a jó házassághoz nemcsak a nappali idill, hanem a jó szexuális élet is hozzátartozik. Minden este arra gondolok, hogy na, majd holnap… hiszen szeretem a férjem, és vágyom is rá. De sajnos sokszor az alvásra még jobban.
