A szülés egy csodálatos élmény. Tervezgetjük, kicsit talán félünk tőle, de mind nagyon várjuk, hogy világra hozzuk a gyermekünket. De mi van akkor, ha váratlan fordulat, nem várt momentum kíséri a szülést? Olyan, amivel nem számoltunk. Lehetséges akkor is a felemelő szülésélmény?
{adselite}
Szüléstörténetek
„Hirtelen jött a felismerés, hogy bizony ebből 1 órán belül baba lesz. Éjjel volt, egyedül feküdtem a szülőszobában – Leszakadt a méhlepény, megyünk a műtőbe. Férjem úton a kórházba – Én azt hittem szülünk és reggelig bent leszek, ezért még gyorsan levittem a kutyát. Mikor betoltak, nagyon egyedül éreztem magam. Féltem. Nem így akartam, annyira szerettem volna vajúdni, miközben szorítom a férjem kezét. Ez nem jött össze. Fájdalom, fények, hangok, magány… Aztán meghallottam a lányom sírását. Odahozták, puszit adtam neki, majd elvitték. Vártam, vártam, hogy végre végezzen az orvos, és kiszabaduljak innen. Nem éreztem anyaságot, sem eufóriát, csak csalódottságot.
Mikor kitoltak a műtőből, viszont megtörtént. Soha se fogom elfelejteni. A férjem állt előttem, kezében a csöpp kis lányunkkal, a közös gyermekünkkel, aki belőlünk lett, kettőnk szerelmének gyümölcse. Az a mosoly, az az óvó ölelés, mellyel fogta a babánkat.. a szemében ott ragyogott a büszkeség, a köszönet, a rajongás. Akkor eltört a mécses és hagytam, hogy házaspárból családdá váljunk, ott a szülőszoba steril környezetében.” – Judit (32)
„Ugyanmár, az biztos jobban fáj, csak jósló – mondtam este 11 körül. Párom unszolására felhívtam a szülésznőmet, az ő tanácsára meleg zuhanyt vettem. Akkor nem is éreztem semmit, majd fél órával később megint jöttek. 10 percenként. Telefon ismét, majd be az autóba, zsupsz, és már robogtunk is a kórház felé. Konkrétan majdnem lekapartam az autó belső terét, annyira fájt. Megérkeztünkkor vizsgálat – Hopp, hát itt eltűnt a méhszáj, szülünk. Jesszum pepi! Mi, most? Hello, én még nem készültem fel, még nem vagyok szülő módban! Nagyon fááááj, adjanak valamit, BÁRMIT! De már késő volt. Nyomjon!! De nem tettem, akkor jobban fájt. Ettől önzőnek éreztem magam, de akkor ellenségként tekintettem a testemre. Majd az orvos; Ne szórakozzon! A baba jönni akar, minden adott, maga meg itt visszatartja a dolgokat! Közben a párom is a kórházi dolgozók mellé állt; Nyomj már!!! Megadtam magam, nyomtam, de közben azt éreztem, itt fogok meghalni, az tuti! Aztán hirtelen éreztem, ahogy kicsússzan a fiam, és hirtelen mindennek vége lett. Se fájdalom, se semmi. Mintha minden érzékemmel csak rá, a csöpp fiamra tudtam volna összpontosítani. A természet ért ehhez, az már egyszer biztos!” Angi (41)
„A harmadik babámat vártam, az első kettő standard szülés volt. Számolgattam, tervezgettem, olvasgattam. Aztán szombat hajnalban arra ébredtem, hogy fájásaim vannak – szerencsére a gyerekek már átmentek hétvégézni a nagyszülőkhöz. Megmértem az időt, 5 perc. Izgatottan ébresztettem fel a férjemet – Ébredj, szülök! De mire felfogta, hogy miről beszélek, már éreztem, hogy késő. Én innen nem megyek sehova. Az egész olyan volt, mintha háromszoros sebességgel tekernék előre egy filmet. Hívd a mentőket, mondd, hogy most szülök!!! Leültem a kanapéra, éreztem, hogy nyomnom kell. Jön!!!- kiáltottam. A férjem nagyon bepánikolt, én viszont próbáltam csak magamra koncentrálni. Kicsit olyan volt, mintha a testem magától tenné a dolgát. Nyomtam, nyomtam és mire megérkeztek a mentősök, a lánykám már a kezemben pihegett.” Kata (29)
„Még volt két hét a kiírt időpontig. Gondoltuk a férjemmel, gyorsan megejtünk egy utolsó közös kis kiruccanást. Elutaztunk Szegedre, egy két napos kis gyermekvállalásra hangolódó pihenésre. Jöttünk-mentünk a városban, mikor egyszercsak éreztem, hogy valami nincs renden. Pukk, elment a magzatvizem. Nem is értettem a dolgot, hirtelen azt hittem bepisiltem. Szülni fogok. De hát a dokikám, a kinézett kórház, a kétszer megtett szülőszoba látogatás, most mind gallyra ment? Mondtam a férjemnek, hogy simán hazamehetnénk. Erre ő nevetett és mintha csak a legközelebbi benzinkutat keresné – nyomkodni kezdte a GPS-t, majd elindult. Szinte könyörögtem neki, hogy az autópálya felé kanyarodjunk. Véresen komolyan gondoltam, hogy én ott fogok szülni, ahol elterveztem. Kibírom ,hát nem is fáj, még van időnk! – de a szavaim süket fülekre találtak. Zoli nyugodt volt, mint egy napon sütgérező macska, amitől én még idegesebb lettem. Nyugi, minden rendben lesz. Ha itt akar megszületni, akkor itt fog. – Mi van? Na ne hülyéskedj már itt nekem! Erről nem ő dönt, én döntök! – mekkorát tévedtem. Szerencsére a táskámban volt az összes kis papírom – ezt pár hete már magamnál tartottam. Még most is ledöbbenek magamon, hogy nem is a gyerek miatt izgultam, hanem amiatt, hogy ismertelen helyen, ismeretlen emberek között kell szülnöm.
Végül 1 órán belül sikerült is véghez vinni a projektet, Zoli végig velem volt. Ő volt a nyugodt sziget, amit körbevettem én, a háborgó tenger. Érdekes, de szinte alig fájt, gyors is volt. Mindenki kedvesen állt hozzánk, és beláttam, hogy nem az előre eltervezett dolgok számítanak, no meg nem irányíthatok mindent én. Pláne nem a gyerekemet, aki valamiért Szegeden akart megszületni.” Ani (24)
kép forrás: lovelymorning.com, womansday.com,buzzfeed.com,med.unc.edu
