Ebben a nagy melegben természetesen minden szülő tudja, hogy a gyermekének a megszokottnál több folyadékbevitelre van igénye. A kizárólag anyatejes babák esetében elég, ha a szokottnál többször felajánljuk a szoptatás lehetőségét, de ha tápszert kap a kicsi, vagy ha 6 hónapos kor után hozzátáplálunk, akkor már kell a víz is.
Igen, víz! Nem kell gyümölcslevekkel, de még teával se próbálkoznunk annak érdekében, hogy biztosan elfogadja a folyadékot. Hosszútávon rossz szokásokhoz vezet.
Ha mindig vízzel kínáljuk a csöppséget előbb, vagy utóbb el fogja fogadni, főleg, ha szomjas. A lényeg, hogy az evések után, és között kínáljuk meg. Kezdetben nem kell nagy mennyiségek belediktálására gondolni. Ha 1-2 kortyot elfogad már az is nagyon jó.
Nem kell izgulni sem, egy egészséges baba tudja mikor, és mennyi folyadékra van szüksége!
Igen ám, de jön is a nagy kérdés: miből kapja az innivalót a csecsemő?
Vannak olyan igény szerint szoptatott babák, akik sosem találkoztak cumisüveggel, nekik véletlenül se adjuk oda ezután sem. Talán nem újdonság senkinek, hogy már az újszülöttek is képesek pohárból inni. Szakemberek is azt javasolják, hogy ha az elején még pótlás szükséges, akkor azt ne cumisüvegből, hanem kispohárból, vagy kanálból adják a babának a szülők az esetleges cumizavar elkerülése érdekében. Kell hozzá egy pici gyakorlat, de nem képtelenség megtanulni. Az idősebb babák ráadásul együttműködőbbek, és ha első perctől pohárból kapnak inni, akkor ez teljesen bevált szokássá alakul.
A tápszert kapó babáknál kicsit más a helyzet, ott alap dolog a cumisüveg használata. Viszont fél éves korban ez esetben is jönnie kellene egy váltásnak. Tehát a cumisüveg kényelmét magasztosabb célok érdekében idővel mindenképpen szükséges feladni! 🙂
A folytatásban mindenképpen körültekintően kell választani a rengeteg itatásra alkalmas itatópohár/tanulópohár közül. Gyönyörűek, és mindenféle fantasztikus képességgel vannak felruházva. Csőrös, puha, cseppmentes, figurás, szívószálas stb. Nem a legjobb döntés, szinte a cumisüvegezés folytatása sülhet ki az egészből. És itt jönnek a cumisüvegre is igaz negatívumok is:
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Ez is érdekelhet:
Tudtad, a cumisüveg 6 hónapos kortól nem ajánlott![/quote]
Az itatópoharak többségét a gyerekek élvezettel rágicsálják– fogzásnál meg főképp-, ami káros, és fogszuvasodáshoz vezet, pláne, ha elvetemült módon rendszeresen valamilyen cukros innivalót teszünk bele. Rászoknak a helytelen ivótechnika alkalmazására is: szívnak, szürcsölnek, és a nyelés sem a megfelelő módon történik. Ez mind negatívan befolyásolja a beszédkészséget, a beszédben részvevő izmok működését. A cseppmentesség idealizálásán is érdemes elgondolkozni! Egyszerűbbnek hangzik a jól záródó itatópohár, pedig nem nagy megterhelés a víz mellé bedobni egy textil anyagba betekert poharat a táskába, és önteni a gyerkőcnek pár kortyot, ha megszomjazik. Egyébként se hátrány, ha nem csorgatja vissza a szájából a morzsás vizet az itatópoharába. A normál pohárból csak simán kilöttyintjük a rémséget, és legközelebb is tiszta innivalóval tudjuk megkínálni a gyerkőcöt. A másik itt említendő dolog, hogy sok szülő megteszi – szükség törvényt bont alapon-, hogy autóban menet közben itatja (vagy eteti, szoptatja) a kicsit. Soha ne tegyünk ilyet! Nem kell nagy dolognak történnie, elég egy kátyú, vagy egy kisebb koccanás és máris beláthatatlanok a következmények a félrenyelés veszélye miatt. A kockázatot semmilyen kiboríthatatlan szuperpohár sem képes csökkenteni.
Eddig tehát megbeszéltük, hogy az ajánlásoknak megfelelően a fél éves korban a hozzátáplált, vagy a tápszert kapó babáknak nyitott szájú pohárból vizet adunk folyadékpótlás gyanánt.
Ha pedig egy érett, kihívásokat kereső ülni tudó babánk van, akkor elérkezett az idő, hogy lassan egyedül is próbálgassa a pohárból ivást. Biztosra veszem, hogy a nyakába borít némi vizet, nem csak ügyetlensége folytán, hanem kíváncsiságból is, de ez úgy gondolom belefér. Megelőzhető az átöltözés, ha résen vagyunk, és ha nem töltjük neki tele a poharat. 1 éves kor körül szinte minden baba elkezd érdeklődni az önálló táplálkozás iránt. Így egyedül szeretne majd inni is. Hagyni kell neki, hiszen soha nem jön rá, hogyan kell nyelni, kortyolni, poharat tartani, ha nem próbálkozhat. Meg fog rá érni. Ráadásul az egész tanulási folyamat nagyon jól fejleszti a szem kéz koordinációt.