Bevallom, én az utolsó pillanatban szoktam a karácsonyi ajándékokat beszerezni. Szeretem a december 23-ának estéjét vásárlással tölteni, mivel akkor már senki nincsen a boltokban. Legalábbis a gyermekeim megszületése előtt ez volt a helyzet, de most már nem.:) Idén például nálunk már néhány hete beindult a karácsonyi szezon. Ekkor kezdett a lányom piszkálni az ajándékáért. Merthogy, mint kiderült Annának, az osztálytársának a szülei nagyon korán elkezdik a karácsonyi készülődést és már megrendelték a lányuknak a sárkányos Legot.
Nálatok feszegetik már az ajándékok kérdését a gyerekek?
Amikor a lányom először említette a dolgot, még nem vettem komolyan. Folyamatosan előkerült a téma és egyre feltűnőbben szép rendet rakott minden nap a szobájában. Pár napja, a születésnapomon, pedig megkért, hogy írjunk együtt levelet az Angyalkának, mivel olyan sokan kérik ugyanezt a sárkányos Legot, így fél, hogy el fog fogyni. Mit tehettem volna? Megírtuk a levelet, összehajtogattuk, borítékba tettük, rajzoltunk rá fenyőfát és megígértem, hogy feladom a megfelelő helyre, mert ezt ugye a sima posta nem viszi el, de én közvetlen kapcsolatban állok a Jézuska segítőivel.;)
Mivel szeretem tudni, hogy pontosan mit is kapnak a gyermekeim ajándékba és az hogyan is szolgálja a fejlődésüket, este tévézés közben utánanéztem a dolognak. Nos, a sárkányos Lego, mint kiderült a sárkánykirálynő megmentése. Odáig lettem meg vissza, hiszen nagy Trónok harca rajongó vagyok. Mindent tudni akartam róla, ez lesz a tökéletes ajándék. Ezzel az érvvel apát is könnyű lesz meggyőzni, hogy miért is pont erre lenne szüksége a kislányunknak karácsonyra.:) Ráadásul milyen jókat fogunk játszani ezzel közösen, hiszen ez egy remek szerepjáték! Csak a házisárkányos utalgatásoktól tartok egy kicsit.:) Egy komplett történetet lehet ezzel a szettel végigjátszani, ahol a különleges képességeink segítségével kell megmenteni a sárkánykirálynőt, így az egész családot be lehet vonni a dologba.
Mindemellett rengetegféleképpen bővíthető a készlet – nekem a titkos piactér a kedvencem, olyan, mint egy középkori város és van benne bagoly – én még nem tudtam megunni őket, így megvan már a jövő évi karácsonyi ajándék is. Sok kiegészítő és extra szuperság kapható hozzá, hogy évekre előre elintéztük a nagyszülőknek is az ajándékvásárlást és így nem kell újabb ronda rózsaszín pulcsiktól rettegni, amiket a gyerek úgysem vesz fel.
Ti hogy álltok a karácsonyi ajándékvásárlással és a listákkal?