Ha valaki tud mesélni a terhességi cukorbetegségről, hát itt vagyok én. Három terhesség, melyből kettőnél sikerült cukrosnak lennem. A jó hír az, hogy szülés után búcsút is intettem a terhességi cukornak.
Nem mondom,hogy nem vágott oda, amikor megtudtam, hogy terhességi cukrom van. Elég drasztikusnak és macerásnak tűnt az egész: szerezzek be egy cukormérőt, minden étkezés után mérjem a cukrom. Az egész étkezési szokásomat változtassam meg, dekára pontosan mérjem ki a hozzávalókat, ha főzök…napi 180 gramm szénhidrátot ehetek…ebből csak annyi maradt meg az első konzultáció után, hogy nem ehetek semmit, ami eddig finom volt és ízlett. Nem ehetem meg a kedvenc sütim, egy csomó mindenről le kell mondanom, és folyamatos kontroll alatt bejárni a kórházba…Az első 1 hét pokoli nehéz volt, aztán hozzászoktam, és a végén már úgy álltam a dologhoz, hogy legalább nem híztam meg a terhesség alatt.
Mi a terhességi cukorbetegség?
A cukorbetegség olyan állapot, amelyben nincs elég inzulin a vérben, így a szervezet nem tudja megfelelően szabályozni a vérben keringő cukor szintjét. Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt hormon, amely segíti a cukor sejtekbe való bejutását. Ezáltal képződik energia az egész szervezet számára.
Ha kevés az inzulin, akkor károsodnak a sejtek, mert nem képesek megfelelően felvenni a cukrot, az pedig a vérben maradva megnöveli a cukorszintet, közben mérgező mellékterméket termelve. Ez a folyamat ugyan nem okoz fájdalmat, de bőven vannak tünetei, és negatív hatásai.
A terhességi cukorbetegségnek pontosan nem is tudják az okát, de az biztos, hogy eleve egy megnövekedett inzulinigényt kell az anyának fedeznie. Maga a várandós állapot, és a lepény intenzív működése rengeteg energia felhasználással jár, ehhez nyilván sok cukor, és sok inzulin kell. Ráadásul a lepény által termelt hormonok nem tesznek jót az inzulin hatékonyságának, sőt egyenesen vele ellentétes hatásúak.
Ha jól működik az anyagcsere, akkor a szervezet képes annyi inzulint produkálni, hogy az elegendő legyen várandós állapotban, és még az anyuka rendszeres nasijával is megbirkózzon.
Rizikósabbnak számítanak azok az anyukák, akiknek a családjában van cukorbeteg, előző terhességben jelentkezett náluk diabétesz, vagy nagy súlyú babát hoztak a világra, persze az elhízott, vagy magasabb korú kismamák is veszélyeztetettek.
Mégis azt látjuk, hogy nem mindig a rizikócsoportból kerülnek ki a terhességi cukorbeteg várandósok. Sokszor az életmódjukra tudatosan odafigyelő mamikat is érinti a probléma.
A súlynövekedés ideális mértéke terhesség alatt:
0-14 hétig | nincs gyarapodás, esetleg fogyás tapasztalható |
14-20 hétig | 2-3 kg |
20-30 hétig | 4-4,5 kg |
30-38 hétig | 2-2,3 kg |
39. héttől | a súlygyarapodás megszűnik, esetleg némi súlycsökkenés tapasztalható |
Összeg súlygyarapodás | 8-10 kg |
{adselite}
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]
Napi 180 gramm szénhidrát bevitel javasolt a terhesség ideje alatt
Napi 200 gramm szénhidrát bevitel javasolt az ikerterhes kismamáknak
[/quote]
Jó néhány veszélye van a terhességi diabétesznek:
• oxigénhiányt okozhat a magzatnál, mert a lepény sejtjei károsodnak; a folyamatosan magas cukorszint következtében pedig a baba túlzottan megnő (a belső szervei is megnagyobbodnak), de lepény nem tudja őt kielégítően táplálni;
• az anyánál jelentkezhet magas vérnyomás, ami a toxémia veszélyét is megnöveli
• a nagy súlyú magzat miatt a szülésnél komplikáció léphet fel, és megnő a császármetszés esélye
• a szülést követően alacsony vércukorszint jelentkezik az újszülöttnél, ami okozhat eszméletvesztést, vagy legrosszabb esetben agyi károsodást is
• megnő a koraszülés kockázata
A kismamák szűrővizsgálata a 24-28. héten orális glükóz terheléses vizsgálattal (OGTT) történik. A korrekt eredmény érdekében van pár szabály, amit jó betartani. Legalább előző este érdemes odafigyelni, hogy ne együnk semmi megterhelőt, és szénhidrát dúsat. A legjobb ha a vérvétel előtt 3 nappal már a valóban a kiegyensúlyozott táplálkozásra helyezzük a hangsúlyt. Javasolnak 10 óra koplalást is az OGTT előtt. Ez bőven kiviteleződik, mert a kismamának reggel 7 körül sikerül jó esetben bejutni a vérvételre, ott megtörténik az éhgyomri vérvétel. Ezután a teszt elvégzéséhez 75 gramm gyógyszertárban kapható glükózt kell 250-300 ml szénsavmentes vízben feloldani, és a helyszínen rögtön meg is inni. Általában lehet bele facsarni citromlevet, ami nagyban megkönnyítheti a szirup elfogyasztását. Ezután 2 órával később történik meg az újabb vérvétel. Természetesen a 2 óra alatt nem szabad enni. Ha rosszullét van, akkor leállítják a tesztet.
Sok várandós számol be róla, hogy nem volt éppen feldobva az oldat elfogyasztás után. Jelentkezhet émelygés, gyengeség, hányás, hányinger, hasmenés, remegés, izzadás. Tehát jó, ha van ott valaki, aki a segítségünkre van ebben a helyzetben.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „] A lényeg, hogy minden erővel bent kell tartani a szirupot, különben a vizsgálat ismétlésre kerülhet. [/quote]
A vizsgálat eredménye, akkor jó, ha az éhgyomri érték 3,6-5,3 mmol/l alatt van, és a 120. percben mért érték 7.8mmol/l alatt. 11.1 mmol/l-ig csökkent glükóz toleranciáról beszélünk.
Általában az éhgyomri értéket rögtön megnézik ujjbegyből vett vérrel, mert ha az 7 mmol/l felett van, akkor el sem végzik a terhelést, hiszen már önmagában ez az érték is cukorbetegségre utal.
Ha eltérés van, akkor diabetológus szakember mielőbbi felkeresése javasolt. A diabetológián néhányszor meg kell jelenni, és persze a vércukorszintet, vizeletet, vérnyomást folyamatosan ellenőrizni kell. A legfontosabb pedig az előírt diéta betartása, hiszen a vércukrot folyamatosan a megfelelő szinten kell tartani. A diéta lényege a pontosan meghatározott szénhidrát tartalmú étel fogyasztása meghatározott időpontokban.
Súlyosabb esetben emellett szükség lehet inzulinos kezelésre is.
Szülés után 6 héttel újból el kell végeztetni a terheléses tesztet, ezután remélhetőleg megnyugodhatunk, és el is felejthetjük a problémát. A következő várandóság esetén viszont fokozottan figyelni kell a vércukorszintre, és a helyes táplálkozásra, életmódra!