Mindenkinek vannak tervei és elvei, mielőtt szülővé válik – aztán ezek az elvek szépen lassan elhalványulnak, ahogy ténylegesen szülők leszünk. Mert egészen más valamit tervezgetni és beépíteni a mindennapokba. Úgy gondolom azonban, hogy vannak olyan dolgok, amikhez mindannyian ragaszkodunk: én ahhoz, hogy mindent felülvizsgálok, mielőtt igent mondanék rá.
Így volt ez a csecsemőgondozás legapróbb teendőitől kezdve, a gyereknevelés nagyobb volumenű kérdésein át, egészen addig, mennyire mérvadó a gyermekünk számára a vallás. Abban biztos voltam, hogy tényleg én szeretném segíteni a kislányomat az útján és nem az a célom, hogy korábbi, adott esetben rosszul berögzült elveket kövessek. Így jutottunk el oda, hogy megkérdőjeleztük a fülbevaló szükségességét is.
Családi egyetértés
Amikor én voltam kisgyerek, nem volt kérdés, hogy lesz-e fülbevalóm, ahogy az se, hogy megkeresztelnek. 26 évesen lettem anya, de mennyit változott azóta a világ! Mi már mérlegeltünk, hogy letegyük-e a voksunkat egy olyan vallás mellett, ami országosan elfogadott, de mi nem gyakoroljuk (nem), és kilyukasszuk-e a lányunk fülét azért, mert ez a megszokott – itt is nemleges lett a válasz. Ezekben a kérdésekben szerencsére családi egyetértés volt, senki nem akart beleszólni, hogy miért döntöttünk úgy, ahogy. Legfeljebb egyszer megkérdezték, „nem akarjuk-e”, vagy megjegyezték, hogy „olyan jól állna neki”, de senki sem helyezett nyomást ránk. (Nem mintha ezzel célt értek volna.)
Óriási szerencsém van anyósommal és apósommal egyaránt, azon kevesek közé tartozom, akiket gyermekükként kezelnek, de természetesen ez a törődés fordítva is áll. Furcsa az élet, mert alapvetően az én ötletem, kérésem volt, hogy ne legyen a kislányunknak kilyukasztva a füle, és kiderült, hogy a nagymamájának sem volt gyerekkorában. Mesélte anyósom, hogy az ő korában rutinszerűen lyukasztották a kislányok fülét már a kórházban, na de nem az övét! Az apukája ugyanis felháborodottan kinyilatkoztatta, hogy márpedig az ő lányát senki sem fogja szurkálni feleslegesen, úgyhogy gyorsan haza is vitte magával. Szerencsére ma már nem így működik a füllyukasztás…
Amikor az ékszerbehelyezés kérdése először felmerült, akkor éppen az oltási sorozatok kellős közepén voltunk. Az én kislányom olyan szívet tépően és olyan fülsiketítően tudott ordítani, hogy azóta is csak mosolygok, amikor valaki mentegetőzik a környezetemben, ha „hangosan sír a babája”. Úgy voltam vele, hogy annyiszor szurkálják muszájból, ha lehet, akkor a fülét ne kelljen – és ebben szerencsére az apukája is nekem adott igazat.
Örülök, hogy így döntöttem
Azt gondolom, etikailag nem nagyon kérdőjelezhető meg a döntésem, de láttam már, hogy ékszerbehelyezéssel foglalkozók azt mondták, érdemesebb babakorban szúratni a fület, mert úgy „hamarabb gyógyul”. Biztos a tapasztalat ezt mutatja, de azért tudnék ellenpéldát mondani. Vannak emlékeim gyerekkoromból, hogy begyulladt a fülem, mert belekaptam a fülbevalómba, aztán persze koszos kézzel tapogattam a sebet. A szüleim ragaszkodtak az aranyhoz, „ha már egyszer fülbevaló”, és akkoriban egyébként is ez volt a módi. Talán pont ezért van, hogy manapság legfeljebb az orvosi fémet viseli el a fülem, azt se mindig. Élő példája vagyok annak, hogy hiába szúrták át babaként a fülemet, egyáltalán nem tolerálja jól a szervezetem a fülbevalókat. Ennek ellenére, amikor felnőtt koromban voltak piercingjeim, azokkal nem volt problémám – csak a fülem ilyen érzékeny.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Természetesen minden szülő saját maga dönt a gyermekéről, így a fülbevaló kérdéséről is. Én úgy voltam ezzel, hogy pusztán az adott kultúránktól függ, elfogadhatónak, követendőnek tartjuk-e ezt a rutint, és én szeretem felülvizsgálni ezeket a kérdéseket.[/quote]
Az indiai ékszerviselet szerves része az orr átszúrása, de alighanem rám hívnák a gyámhivatalt, ha a kislányom orrpiercinggel menne óvodába. Az én szememben ez ugyanolyan testmódosításnak minősül, mint bármelyik más testékszer, és mint ilyen, csak a lányom dönthet arról, hogy szeretné-e, vagy sem. De nem kell ilyen messze mennünk, hiszen sokan azokra a szülőkre is furcsán néznek, akik a fiúknak engedik meg, hogy fülbevalót viseljen – ez is csak egyszerű hozzáállás, megszokás kérdése!
Egyszer egyébként már megkérdezte a kislányom, lehet-e neki is fülbevalója. Mondtam, hogy természetesen lehet, és elmeséltem neki, hogy azért nem szúrattuk át a fülét, mert az egy kicsit kellemetlen, és a babák még nem igazán értik meg, mi történik velük. De most már nagylány, és ha szeretné, bármikor lehet fülbevalója, már fel tud rá készülni, hogy pici fájni fog és vigyázni is képes lesz rá. Erre azt válaszolta, hogy majd akkor legyen, ha tényleg nagy lesz.
