Amikor a kommentszekciókat olvasom egy-egy „anyukás” bejegyzés alatt, sokszor látom, hogy két tábor csap össze: az egyik oldalon azok állnak, akik úgy gondolják, hogy egy anya igenis legyen minden téren és szinten naprakész, a másik oldalt pedig azok erősítik, akik úgy vélik, egy anya élete a gyermeke körül forogjon. Én próbálok valahol a két véglet között lavírozni és bár azt gondolom, első helyen mindig a kislányom lesz, muszáj időt szakítanom magamra. Már csak azért is, hogy ne kizárólag a hullafáradt és morcos oldalamat lássa, hanem azt a nőt is, aki igazából vagyok, és aki talán jó példa lehet számára.
Néhány kismama, vagy éppen anyuka sok nőt féltékennyé tesz. Ők azok, akiknek minden összejön: felfelé ível a karrierjük, édes-drága és könnyen kezelhető a gyermekük, na és persze makulátlan a megjelenésük. Ez a többségnek akkor sem menne, ha totális alvásmegvonásban élne, nemhogy akkor, ha urambocsá’ néhány órát pihenni is szeretne. Sokan vágynak arra, hogy olyanok lehessenek, mint ezek anyukák, vagy legalább hozzájuk hasonlóan be tudják osztani az idejüket. A tökéletesnek hitt anyukák mögött azonban sok olyan dolog van, amikről nem tudunk. Néhány szokásukat érdemes ellesni, de közben nem árt tudatosítani: attól, hogy valami nem nyilvánvaló, még ott lehet a háttérben.
Nincsenek egyedül
A legtöbb szuperanyuka nincs egyedül: vagy a férjük, vagy a szüleik, vagy a barátnőik, de valakik segítenek nekik. Máshogy nem is menne! Ha csak nem fenomenálisan rugalmas a munkaidejük, akkor muszáj valakit találniuk, amíg eljárnak kozmetikushoz, vagy éppen edzeni. Valahol lecsippentenek a teendőkből, vagy azáltal, hogy átcsoportosítják a fontossági sorrendet, vagy azáltal, hogy mások segítségét veszik igénybe. Azok az anyukák, akik szinte úgy élnek, mintha egyedülállóak, vagy legalábbis tizennyolc évesek lennének, sosincsenek egyedül. Lehet, hogy pusztán szerencsés életkörülmények közé kerültek, de az sem kizárt, hogy kemény munkával ilyet teremtettek maguknak korábban. Azonban még akkor is, ha anyagilag megengedhetik maguknak ezt az életvitelt, valamilyen formában támogatják őket a háttérben.
A közösségi oldalakon csak a jó dolgokat mutatják be
Hajlamosak vagyunk arra, hogy készpénznek vegyük azt, amit a közösségi médiában látunk. Hát persze, karácsonykor mindenki boldog és meghitten ücsörög a karácsonyfa alatt – véletlenül sem borul ki senki, nincs hiszti, vagy veszekedés, kapkodás és elégedetlenkedés… Senki sem teszi közszemlére a mélypontjait, de igazából nincs is erre szükség. Nem kell, hogy akár vadidegenek lássák a kiborulásainkat, vagy éppen a legrosszabb formánkat, napjainkat, ellenben mindenki szívesen megmutatja az életének a napos oldalát. Sokan túlzásba is esnek ezzel, de mindenki maga dönti el, hogyan zsebel be egy kis extra önbizalmat.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]A hiba ott kerül a rendszerbe, hogy a fáradt, önmagukkal elégedetlen anyukák ezekben a nőkben látják az elérhetetlen (és egyébként valótlan) példát.[/quote]
Photo by Fernanda Greppe on Unsplash
A szuperanyák nem panaszkodnak
Ez lehet tudatos döntés, de lehet mentalitás kérdése is. Én alapvetően nem vagyok egy panaszkodós típus, szeretek erőt venni magamon és megoldani a felmerülő nehézségeket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a legjobb barátnőimnek ne mondanám el a sérelmeimet, vagy időnként ne lenne mélyenszántó beszélgetésünk családon belül. Ezeket viszont a nagyközönség nem látja, ők csak annyit tudnak, hogy haladunk előre és pozitívan állunk a teendők elé.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy az elért eredmények mögött csupán szerencse van, nem pedig befektetett energia és idő.[/quote]
Rengeteg szuperanyuka követi ezt az utat, csak ők gyakran egyfajta szerepként tekintenek arra az életre, amit kifelé mutatnak. Véletlenül sem fednék fel mások előtt, milyen nehézségekkel küszködnek, sokszor még otthon is titkolóznak – más kérdés, hogy az állandó elfojtás milyen lelki mélypontokhoz, vagy éppen fizikai betegségek megjelenéséhez vezet. A szuperanyukáknak egyszerűen csodás képességük van arra, hogy elrejtsék mások, vagy éppen saját maguk előtt a problémáikat.
Azért pozitívumokat is elleshetünk tőlük!
Nem minden szuperanyuka „gonosz” és nem mindenkinek az a célja, hogy irigységet keltsen másokban. Akadnak olyan szokásaik, amik inspirálóak lehetnek és ezeket érdemes is ellesni tőlük.
Ilyen például az, hogy a szuperanyukák
nem halogatnak: a lehető leghamarabb nekiállnak a teendőiknek, hogy eredményesen zárhassák a napjukat.
szervezettebbek: lehetetlen mindenre odafigyelni, ezért felállítanak egy fontossági sorrendet, amihez aztán ragaszkodnak. Ahelyett, hogy megosztanák a figyelmüket, és megpróbálnának minden szinten lépést tartani, az adott napon inkább csak néhány dologra koncentrálnak.
igyekeznek megélni a jelent: mivel nem akarnak egyszerre száz dologgal foglalkozni, könnyebben megélik a jelent, így pedig türelmesebbek, nyugodtabbak tudnak lenni (ezáltal a gyermekeik is azok).
jól ismerik magukat: próbálják kerülni azokat az élethelyzeteket, amik teljesen lemerítik őket, valamint több időt szánnak a gyengeségeik javítására.
találnak módot a feszültséglevezésre: tudják, hogy nem önzőség időt szánni magunkra, hanem egyszerűen létszükséglet. Mindent megtesznek azért, hogy az énidőről ne kelljen lemondaniuk.
ismerik a korlátaikat: tudják, mit akarnak az élettől és hol vannak a határaik, amit a családi életükben is alkalmaznak. Pl. számukra ideális korkülönbséggel vállalnak testvért, vagy úgy döntenek, „csak” egy gyermeket nevelnek fel.
