Bár alapvetően a szökőkutakat nem azért találták ki és nem is azért üzemeltetik, hogy fürdőzésre használjuk őket, azért van példa az ellenkezőjére: 11 olyan magyarországi szökőkutat mutatunk nektek, ahol szabadon lehet pancsolni.
A legnagyobb kánikulában nincs is jobb, mint leülni a parton és lógatni a lábunkat a hűvös vízbe – de mit tegyen az, aki a város közepén szeretne hűsölni? Annak maradnak szökőkutak, melyek viszont a legnagyobb részben tiltottak mindennemű vizezéssel és játékkal szemben, és nem is rendelkeznek olyan vízminőséggel, higiénés szempontokkal, amelyek alkalmasak lennének a pancsoláshoz.
A következő szökőkutak azonban ennek épp az ellenkezői: kicsik, nagyok bátran kipróbálhatják, és igazi felüdülést nyújtanak a meleg, nyári napokon.
Dr. Vargha Márta, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés Osztályának osztályvezetője szerint az alábbi csobogókban biztonságosan hűsíthetik magukat gyerekek. Ezek úgynevezett interaktív (tehát nem medencés) szökőkutak, úgy tervezik őket, hogy a megfelelő vízminőség folyamatosan biztosítható legyen, és így ne jelentsen egészségügyi kockázatot közvetlen érintkezés esetén sem.
Következzenek hát a leginkább gyerekbarát szökőkutak Magyarországon!
Budapest, Szabadság tér
Az egyik legnagyobb épp Budapest szívében található, a Szabadság téren. Az interaktív vízoszlop mozgásérzékelőkkel van ellátva, így akár száraz lábbal is átkelhetünk közöttük – de minek, mikor legálisan át is lehet őket ugrani, szlalomozni közöttük, bohóckodni, szabad egymást fröcskölni és hatalmasakat nevetni. A víz körbezár bennünket, ha a közepére állunk, kizárva a belváros zaját és forgalmát, igazi béke szigetévé varázsolva a helyet.
Pécs
A város talán egyik legszebb helyén, a Dóm közvetlen szomszédságában, a Szent István téren lévő szökőkút már régóta a pécsiek egyik kedvelt gyülekezőhelye, ahol a felnőttek nyugodtan pihenhetnek, amíg a gyerekek a szökőkút feltörő vizében pancsolnak.
Kiskunhalas
Kiskunhalason üzemel Magyarország első „inverz” medencéjű szökőkútja. A vízsugarak a burkolat alól lőnek fel függőlegesen, majd lehullva a burkolati fúgákon keresztül tűnnek el; előre megírt koreográfia szerint, mozogva nyújtanak különleges élményt. A kisgyerekek nagy örömére a vízsugarak között szaladgálni is lehet, akár versenyezhetnek is, hogy ki ússza meg szárazon.
Hódmezővásárhely
A Zrinyi utca felújításakor épült a „ködgyárral” is felszerelt pancsolós szökőkút, ami nyaranta igazi hűsölést nyújt a járókelőknek, főként a benne ugrabugráló gyerekeknek. Az esti, ledes díszkivilágítása pedig egyedülálló látvány.
Újpest, Fő tér
Az Újpesti Fő tér teljes megújulásával együtt épült a téren a pancsolásra csábító szökőkút. A gyönyörű kialakítású tér tökéletesen alkalmas arra, hogy megpihenjünk egy órácskára pár gombóc fagyival, miközben a gyerekek a csobogók között ugrálnak.
Balatonfüred
A Balaton környéke sem maradt a gyerekek által birtokba vehető szökőkút nélkül. Füreden, a Vitorlás téren, a legszebb környezetben lehet ugrálni a feltörő vízoszlopok között, ha már a Balcsiban meguntuk a pancsolást.
Mezőtúr
A mezőtúri szökőkút nem csak a gyerekek kedvence lesz a burkolat alól feltörő vízcsóvákkal, de az interaktív fényjáték és a hozzá tartozó zenék a felnőtteket is elvarázsolják.
Debrecen, Csapó utca
2009 nyarán, a Csapó utca átépítése során épült Debrecenben ez a burkolatba süllyesztett, rejtett szökőkút. A 14 interaktív fúvóka mellett 3 db „vizes félgömb” is szórakoztatja a járókelőket.
Győr, Széchenyi tér
A megújult Széchenyi téren a szökőkút is új pompában üzemel, csobogókkal, vízjátékkal, és Brahms Magyar táncával várja a hűsölni vágyó felnőtteket és gyerekeket.
Székesfehérvár
A Székesfehérváron létesült interaktív szökőkútnál a klasszikusok mellett Deep Purple, Dire Straits, Phil Collins és Palya Bea is szerepel a repertoárban, jobbnál jobb zenékben és gyönyörű fényjátékban merülhetünk tehát el, míg a srácok a vízcsóvák között rohangálnak.
Keszthely
A Balaton egy másik jelentős városa, Keszthely sem marad alul, ha a gyerekek által birtokba vehető szökőkútról van szó: a parton, a móló mellett lehet kicsit hűsölni, ha ép nem akarunk a Balatonban fürdeni.