Ahogy mindenben, úgy a posztolásban szintén igyekeztem mindig az arany középúton maradni. Korábban is, hát még akkor, amikor várandós lettem. Bár voltam kismamafotózáson, és akik ismertek, pontosan tudták, hogy terhes vagyok, erről semmi sem került ki a közösségi oldalra, ahol meglehetősen sok ismerősöm volt.

Ennek oka nem csak az, hogy egyre kevesebbet használtam ezt a platformot, hanem az is, hogy egyszerűen nem tudtam, mi vár rám. Optimista vagyok, de úgy éreztem, ha bármi történne, nem akarnám, hogy a komplett ismeretségi körömmel „el kelljen számolnom”, bőven elég lenne egy esetleges, szörnyű tragédiát ez nélkül is túlélnem.

Úgyhogy az első poszt arról, hogy várandós vagyok, egy fénykép a gyermekünkről. Nem szülőszobai, nem friss kép és nem is műtermi: egy édes kis rugdalózós, álmában mosolygós fotót tettünk fel arról a nagy eseményről, hogy szülők lettünk. Nem állítom, hogy csak ez a járható út, sőt azt sem, hogy bárkinek követnie kellene.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Annak a híve vagyok, hogy nem akarom titkolni az anyaságomat, a családi állapotomat, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokkal többen nem akarják látni az életem apró mozzanatait, mint ahányan kíváncsiak rá.[/quote]

Mert akik kíváncsiak, azok rám írnak, megkérdezik, hogy vagyok, mi van velem, mi újság a családommal? Már lassan öt éves a kislányunk, de idáig egyetlen egy közös családi képet töltöttünk fel az oldalunkra és mindig nagyon vigyáztunk, hogy az összes fotó kellően diszkrét legyen. Eszembe se jutott strandolós, nyaralós fényképet feltölteni, vagy éppen olyat, amin hiányos öltözetben van. Sőt, véletlenül úgy jött ki, hogy igazából egyetlen nyári kép sincsen róla.

Az Instagram oldalam kicsit más. Erre a platformra később regisztráltam és sokkal tudatosabban kezeltem, mint tíz éve a Facebookot. Ennek ellenére, amikor az egész országon végigsöpört az a bizonyos pedofil botrány, azt a profilomat is átpörgettem, és bizony volt mit törölnöm. Nem azért, mert az oda feltöltött fotók intimek lettek volna, vagy bármilyen szinten kínos helyzetbe hozták volna a lányomat. De ez után az eset már képtelen voltam úgy tekinteni a fotókra, mint édes-bájos gyermeki képekre. Nem akartam azon aggódni, ki fog velük visszaélni, ki tekint rájuk másként, mint ahogy én szeretném. A profilomat privátra állítottam és átnéztem az ismerőseim listáját, töröltem azokat, akiket ugyan ismerek, de nem állnak közel hozzám. Sajnos az Instagram is kezd átalakulni, az én szememben negatív irányban. Ennek ellenére – a meghozott korlátozások mellett – úgy tekintek rá, mint egy kedves, interaktív fényképalbumra. Viszont elindultam egy másik vonalon az elmúlt évben és figyelek rá, hogy a kislányom kevésbé legyen látható a fotókon. Inkább oldalról fotózom, vagy hátulról, messzebbről csinálok róla képet, elvégre az én szemszögem, látásmódom szeretném közvetíteni a privát profilomon. Ebbe számomra sosem fért bele a családi intimitás megmutatása, ellenben a családi szereteté igen.

Photo by Jessica Rockowitz on Unsplash

Az én gyerekemről hadd döntsek én!

Mondhatnánk azt, hogy mindenkinek magának kell eldönteni, mi fér bele a posztjaiba. De ez csak akkor igaz, ha saját magunkról töltünk fel fotókat, vagy írunk monológokat. Manapság többször is kerekedett már botrány abból, hogy a fiatalok milyen képeket tettek fel magukról, vagy éppen azért lettek zaklatás áldozatai, mert a privátban továbbított fotójuk kikerült a netre. De mit is várhatnánk tőlük, ha ebben nem mutatunk példát? Azoknak a szülőknek kellene felhívniuk a figyelmüket a veszélyekre, akik maguk sem törődnek a személyiségi jogokkal, vagy nem mérlegelnek, mielőtt posztolnak a gyermekükről. Ez egy jelenkori probléma, amiről nem igazán kaptunk eddig konkrét útmutatást, és valószínű nem is fogunk. Mert hát ki fogja azt mondani, hogy a családi képen ki kell takarni a kiskorú arcát? Valószínűleg senki. Ennek alapján viszont ugyanígy nem mondhatja meg senki, hány fotót posztolunk a gyermekünkről a barátaink, vagy éppen a komplett nagyvilág előtt. Ugyan a közösségi média is próbál fellépni, pl. azzal, hogy jelenteni lehet a meztelenséget ábrázoló fotókat, de mire eljut hozzájuk a fotó, már rég lementették – lehet, hogy csak páran, de lehet, hogy több ezren. Nem is olyan régen került ki egy celeb Facebook oldalára egy születésnapi köszöntő: néhány gyerekkori kép, amivel a fiának kíván boldog születésnapot. Hogy, hogy nem, volt a fotók között egy olyan kép, amin a kisfiú (immáron 15 éves nagyfiú), alul meztelen volt. A fotót persze törölték, de elképzelhetjük, hányan mentették le maguknak és hányan röhögtek egy jót az osztálytársak közül… Egy normális felnőtt nem úgy nézi ezeket a képeket, de nem arra kell alapoznunk, hogy csak normális ismerőseink vannak, ha esetleg azon agyalunk, hogy feltöltsünk egy ilyen jellegű képet a netre.

Hogyan reformáld meg a szokásaidat?

Mielőtt feltennél egy képet, gondold meg, mi lenne, ha a gyermeked felnőttként vezető pozícióban dolgozna, egy komoly céget, vagy akár egy várost, egy országot vezetne. Vajon kellemetlen helyzetbe hozhatnák a fotóval? Vajon olyan képet teszel fel, amit a beosztottjai majd nagy röhögések közepette, az asztal alatt küldözgetnek egymásnak? Ha a válasz igen, akkor egyértelmű, mit kell tenned.
Amikor a gyermekeddel már lehet erről beszélni, mindig kérdezd meg tőle, publikálhatod-e az adott fotót. Ez furcsának tűnik és nem is mindig lesz releváns a véleménye, hiszen jó ideig azt sem tudja majd, miről van szó. De nagyon helyes, ha minél előbb rászoktatod arra, hogy van beleszólása, mi kerül fel róla a netre. Akár saját magáról, akár a barátai által készített fotókról van szó.
Ha szeretnél posztolni a gyermekedről, akkor mindig csak egy-egy képet válassz ki. Teljesen felesleges huszonöt szinte megegyező fotót feltenned, vagy százötvenet a nyaralásról. Senki sem fogja végignézni őket, és ha rendszeresen élsz ezzel a rutinnal, záros időn belül le fognak törölni az ismerőseid. Igen, neked a világon a legszebb, a legokosabb és a legkedvesebb, ami így is van rendjén. De amikor az ismerőseid bejelöltek, akkor azzal azt közvetítették, hogy rád kíváncsiak, nem a gyermekedre. Való igaz, hogy már ő is a részed, a családod része, de ez nem jelenti azt, hogy minden nap, minden egyes pillanatát meg kellene osztanod másokkal.
Csinálj a levelezőprogramok, vagy akár a közösségi oldalak segítségével zárt csoportokat! Ide hívd meg a nagyszülőket, nagynéniket, közeli barátokat, azokat, akik végtelen örömmel követik végig, hogy már megint spenótot eszik, homokozik, alszik, vagy még egy foga kijött a gyermekednek. Persze, ide se posztolj meztelen fotókat, de ezekben a csoportokban biztos lehetsz az örömteli fogadtatásban és tényleg azok fogják lapozgatni mosolyogva a képeket, akiknek valóban fontosak vagytok.