Gyermeked unatkozik, körülötte halomban a szebbnél szebb játék, te már türelmetlen vagy, nem tudsz mit kitalálni, mivel kösd le… Tudod, hogy valami „fejlesztőset” kellene játszani, de akármit is veszel elő, két perc alatt megunja… És persze, Te is…
Lehet-e újítani a készségfejlesztő gyermekjátékok területén? Egy háromgyermekes magyar anyuka az Egyesült Államokból képes-e erre, ha magyarul, Magyarországon szeretne megvalósítani egy ötletet, egy teljesen új szemléletű, komplett, minőségi fejlesztő játék létrehozását?
A SzókiMondóka “anyukája”, kitalálója, fejlesztője Miller-Ferjentsik Viola szerint igen, ez is lehetséges. Ennek bizonyítéka a most megjelenő SzóKiMondóka termékcsomag.
A kezdetek….
“Gyermekeim születésekor merült fel bennem az igény olyan játékok iránt, amellyel a magyar anyanyelvet és a kultúrát át tudom adni. Szerettem volna, hogy kétnyelvűként nevelkedve ne csak tőlem hallják a magyar szót. Itthon tartózkodásunk során meglepett, hogy mennyi idegen nyelvről lefordított, a magyar kultúrától messze álló anyag, játék árasztja el a különféle játék- és könyvesboltokat. Így született meg bennem az ötlet, hogy szeretnék egy olyan interaktív, a magyar kultúrára épülő készségfejlesztő programcsomagot létrehozni, amivel játékosan ösztönözhetem, fejleszthetem gyermekeimet.
Egymásra találtunk
Először a saját gépemen kezdtem el összevágni az általam felvett anyagokból egy kisfilmet, majd Goda Krisztina filmrendező bátorítására döntöttem végül úgy, hogy megvalósítjuk professzionális keretek közt is a SzóKiMondókát. Egyre több ismert művészt sikerült megnyerni ötletemhez, Lackfi Jánost a SzóKiMondóka meséinek megírására, Szalóki Ágit és Szász Márk Bokát a dalok hangfelvételéhez.
Mi a SzóKimondóka?
Nehéz pár szóban megfogalmazni, hogy mi a SzóKiMondóka. Amiatt, mert annyira összetett, olyan sok területet érint. Az elemei felől szoktam megközelíteni, ha egyszerűen akarom megfogalmazni: “film és mese és szókártya” – ahogy a Mókadal is mondja. Segíti a megértést, ha azt mondom: mi vagyunk a magyar Szezám utca, Eöveges professzorral és Móka Miki mókatárával kiegészülve.
Csak mi kilépünk a képernyőből a nappaliba és szétszóródunk a földön szókártyák formájában, majd belekúszunk a mesekönyvbe és ott összeállunk egy mesévé, amellyel már a hálószobába is elkísérjük a gyermekeket.
Célunk a SzóKiMondóka termékcsomag létrehozásával és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatások – blog, fórum és szakértői tanácsadás – kínálatával, hogy a szülőknek segítséget nyújtsunk a beszédfejlődés, környezeti és kulturális nevelés területén.
- Szeretnél egy játékot, amivel sokfélét lehet játszani?
- Szeretnél egy játékot, ami egyaránt szórakoztató lehet különböző korú gyermekeid számára és akár együtt is tudják játszani?
- Szeretnél egy játékot, ami gyermeked magyar szókincsét fejleszti, mert esetleg külföldön élsz és kétnyelvű a gyermeked vagy, mert eleged van a lefordított, magyar kultúrától távol álló mesékből és játékokból?
- Szeretnél egy játékot, amellyel egyszerre többféle készséget fejleszthetsz, úgy, hogy te is érted és átlátod, hogy mi miért jó a gyermekednek?
- Szeretnél egy játékot, amelyben részt vehet az egész család és a fejlesztés mellett tartalmas közös időtöltés is?
Ha csak EGY kérdésre IGEN a válaszod, akkor látogass el a Szókimondóka weboldalára, ahol még több infót kaphatsz.