Te is próbáltál már kisgyerekkel megvalósítani egy buszon utazást? Netán tömegben egyenesvonalú, egyenletes mozgást végezni? Milyen lehetőségeink vannak, és azok mennyire kivitelezhetőek az életben? Dőlj hátra, és engedd, hogy megosszam a tapasztalataimat, melyben 2 évesem aktívan kivette a részét.
{adselite}
0. A kismotoros verzióról érdemben nyilatkozni még nem tudok, a „kísérletben” részt vevő alany ugyanis, tegnap óta képes egyáltalán hajtani magát , és pár órája sajátította csupán el a kormányzás művészetét. Forgalomba még nem engedjük, az utcán tesztelésre csak hétvégén kerül sor, addig a nappaliban játszhat vele flippergolyósdit – könyvespolc-kanapé-asztal.
Utazás kisgyerekkel – a TESZT
1. Babakocsival közlekedni
Van egy szuper kis esernyőre csukható járgányunk, már kiszolgálta a nagyobbat és kisebb kopásoktól, napszívta kárpittól eltekinte csodásan funkcionál. Nos beszíjjaztam a kölköt és nekivetődtünk a nagyvilágnak. Remekül ment minden, szerencsénkre alacsonypadlós buszt fogtunk ki, pikk-pakk felléptettem rá, majd kisebb közelharc révén – amit egy „nem hallak, nem látlak, nem is vagyok itt” kisnyugdíjassal vívtam – elfoglaltuk a babakocsis helyet. Sajna a fék nem működik már rajta, így egyik kezemmel stabiliztáltam, a másikkal kapaszkodtam. A gyerek láthatóan frusztrált volt, amiét csak térdeket lát maga körül, de egy, a kezébe csempészett kifli csücsökkel kimondottan nyugodt maradt. Leszállásnál se volt gond. Szépen, nyugisan eltoltam a célszemélyig.
Előnye: Gördülékenyen, gyorsan lehet haladni vele. Pelenkázó táska kényelmesen szállítható vele. A gyerek tud benne aludni – bár közben úgy néz ki, mintha egy kedves mozdulattal kiütöttem volna.
Hátránya: Nehéz belőle kiszedni a gyereket, főként, ha meglátja a nagyit… mert akkor aktiválódik a „nagyihoz, most azonnal” kapcsolója, és Houdinit kezd utánozni, miközben ő nem Houdini, szóval 1 percen belül örjöngés lesz a próbálkozásainak gyümölcse. Hihetetlen sunyin el tud aludni – általában hazaérkezés előtt 5 méterrel.
2. Háton hordozás kezdőknek
Mikor kisebb volt, időnként hordoztam, de csak elől. Kölcsönkértem egy barátnőmtől a hiperszuper hátihordozóját – ő segített a fiam méretére állítani -, és gondoltam, elmegyünk apa munkahelyére. Nah, mire magamra applikáltam a hordozót meg a gyereket, már erősen agyaltam, hogy lehet, ez nem az én műfajom. Annyira murphy, hogy mire sikerült felszerelkeznünk, megcsapott a friss kakiszag. Remélve, hogy csak egy durva pukkandúrról van szó, rákérdeztem, de nem jött válasz. Gyorsan odatepertem a tükörhöz, hogy lássam a gyereket; elégedett vigyor az arcán. Ágyra lehuppanás, csatok szétkapcsolása, gyerek egyszercsak pottyan a matracra, majd elfut. Mire leszereltem magamat, a kölök bújócskába kezdett, szerencsémre a szag alapján hamar ráleltem. Mire lebirkóztam és tisztába tettem, úgy leizzadtam, elég volt csak ránézni a hordozóra és belegondolni, mekkora meló volt készre kapni magunkat ahhoz, hogy inkább küldjek egy e-mailt a férjemnek, melyben reményemet fejeztem ki, hogy hamar hazaér ma hozzánk…
Előnye: Ez csak akkor van neki, ha valaki nagy rutint szerez a fel- és lehámozásában – én nem voltam elég kitartó. Úgy hallottam, a gyerek súlya szépen eloszlik és nem is tűnik olyan nehéznek. Mindkét kezünk szabad, és még tácolni és tornázni is lehet vele.
Hátránya: Az a rengeteg csat, itt húzzam meg, ott lazítsak rajta… ehhez egy oktatót is kellene mellékelni, az tuti. Mivel a kölök hátul van, nem látod. Persze láttad és látni is fogod eleget, de mégis csak fura, hogy nem tudod, mit néz, hová mutat, vagy épp mikor aludt be észrevétlen.
3. Babahám, gyerekpóráz és barátaik
A story ott kezdődik, hogy még a nagyobb gyerek születésénél kaptam egy Angliában élő rokontól babahámot. Mondom, figyu, ez mi? A kutyát már elajándékoztuk, de köszi. Erre ő, hogy náluk sokan használják, ha nagyon forgalmas helyre mennek. Eddig a fiók mélyén lapult és várt, hogy mikor jön el az ő ideje. Gondoltam, mit veszíthetek, rátettem itthon a gyerekre… és itt vége is a történetnek, mert én úgy elkezdtem röhögni, szegény pont úgy nézett ki, mint egy kis bulldog. Ha a nővére itthon lett volna, biztos szívesen sétáltatta volna, de én – néhány kompromitáló fotó elkészültét követően – csak levettem róla, és puff, landolt is a kukában. Ám nem adtam fel, küldtetésem volt! Rendeltem egy kis hátizsákot, amihez rácsatolható pórázt adnak. Ez már inkább gyerekre való, gondoltam. Pár nap múlva hozták is, bájos kis kutyafej, kölök egyből olvadt; „Vava vava”. Oh, mondom ez frankó, akkor kezdjünk bele a projektbe. Ráadtam – itt ment egy kis harc, mert mindenáron a nyakába akarta akasztani, de végül győzött az erősebb, azaz én -, és elindultunk. Itt-ott volt néhány érdekes tekintet, de a java csak a megállóba érkezést követően jött. Addig egészen szuperül haladtunk, a fiam nem egy lassú fajta, igazából, csak lazán visszafogtam az úttestnél, amúgy tartottam vele a tempót. Na, de a lényeg; miből van sok egy buszmegállóban? Hát emberből. A gyerek meg nagyon élvezte a látszat szabadságát, és elkezdett cikázni a népek közt, én meg nem akartam visszarántani, hogy olyan kung-fu filmesen repüljön egyet hátra, szóval próbáltam én is szlalomozni, és már azon voltam, hogy lehet a 101 kiskutya „találkozós” jelenetét forgatjuk, csak én nem tudok róla… aztán végre utolértem. Pedig komolyan, nem túl hosszú ez a lecsatolható póráz, rajtam mégis kifogott.
Előnye: A hátizsákos megoldásban látok fantáziát, mondjuk nagybevásárlásnál, egy 99%-ig utcabiztos gyerek esetén, amolyan biztosítéknak.
Hátránya: Szokni kell az utca népének furcsa, itt-ott roszalló tekintetét. Nehéz megállni – főleg exkutyásoknak -, hogy ne sétáltatásként éld meg a szituációt, hanem együtt sétálásként.
4. A jó öreg kézenfogva séta
Speciális öltözéket igényel; amiben gyors vagy és könnyen változtatsz irányt -ha esetleg kiszabadulna és le akarna lépni. Nem volt semmi macera indulásnál, a lépcsőn lefelé szépen fogta is a kezem, aztán az utcára érve már -be-be próbálkozott, de lazán hüvelyk-kisujj párossal körbe fontam a csuklóját, így nem tudta elengedni a kezemet. Pár méter idilli haladást követően beleütköztünk egy békés időshölgy – delírium ittas kövér tacskó párosba. Kész, az észlelés pillanatában elvesztettem a gyereket; megvadult David Attenborough-ként tépte ki magát a kezeim közül, és nekiiramodott a kutya irányába, mintha valami kiahaltnak vélt törpe mammutot látott volna meg. Hiába szólongattam, rám se bagózott. Szerecsémre a gyerek-kutya találkozását egy galamb közéjük történő leszállássa megvétózta. Fiam fél tőlük, pláne, ha ránéznek, és ő megtette, felé fordítótta apró gombszemes fejét, a kölköm meg úgy futott vissza hozzám, és ragadta meg a kezemet, hogy elgondolkodtam, le kéne paktálnom ezekkel a madarakkal… Kis idő után megunta a sétát, és felvetette magát. Az ölemben cipleve a 11,5 kilóját, csak remélhettem, hogy a buszon lesz valaki olyan tündér, hogy átadja a helyét.
Előnye: Ha nem célirányosan, pláne nem időre mentek valahová, úgy szuper megoldás. A tömeget nem feltétlen kell kerülni, lehet, hogy szerecséd lesz és épp anyira fog az inába szállni a bátorsága, hogy végig szorosan melletted megy majd, a kezedet fogva.
Hátránya: Könnyen kiszabadíthatja magát, behívása pedig bizonytalan kimenetelü. Előbb-utóbb fel kell venni, mert ő elfárad, vagy mert megunod, hogy minden kis fűcsomót szálanként át akar vizsgálni.
Kijelentem, hogy a fentiek az én véleményemet tartalmazzák, egészen biztos vagyok abban, hogy csak és kizárólag az én gyerekem szeret rohangálni ész nélkül, továbbá az is bizonyos, hogy a hordozó eszközök helyes használatát csak én nem voltam képes 10 perc alatt profi szinten elsajátítani, valamit vállalom a felelősséget a nevelési hibákért, melyek odavezettek, hogy a kölköm 22 hónaposan nem mindig jön oda hozzám, ha kérem.
