A vitaminok manapság már a hétköznapjaink részét képezik. Mi felnőttek is szedünk, főként a téli időszakban, ám elsősorban gyermekeink miatt álldogálunk hosszú ideig a drogériák vagy a gyógyszertárak polcai előtt, tanakodva magunkkal, hogy melyik is lenne a legjobb számukra.
Elsőként kérdezzük meg a gyerekorvosunkat, hogy csemeténk életkorának mi lenne a legmegfelelőbb. Ám az sem mellékes, hogy ezt a fajta szükségletet hány vitamin készítményből tudjuk fedezni, valamint azokat valóban beveszik-e majd. A gyerekek számára ugyanis nem érv az egészség, ha nem finom, akkor bizony lőttek a terveinknek.
A három legfontosabb vitamin télre gyerekeknek
D-vitamin – Ezt a szervezet a napfény hatására állítja elő, ám a nyári tartalékokat körülbelül két hónap alatt feléli a szervezetünk. Pedig a D-vitamin elengedhetetlen sok élettani folyamat megfelelő működéséhez, többek között az immunrendszeréhez is.
C-vitamin – Köztudott, hogy ez a leguniverzálisabb vitamin, ami nélkül számos betegség támadhatja meg az embert, valamint a csontoktól kezdve, az érrendszeren át, egészen a bőrünkig segít egészségünk megőrzésében.
B-vitaminok – Ezek számos sejtfolyamatban vesznek részt: az idegek, a szem, a bőr, az emésztés, a nyálkahártya hatékony működésében játszanak nagy szerepet. Ide sorolhatjuk azonban még az A-, valamint a E-vitamint is.

Most lássuk, hogy olvasóinknak milyen vitaminok váltak be!
Sokan írtátok a Béres cseppet, amit a legtöbben C-vitaminnal egészítetek ki, valamint a patikában kapható D-vitamin cseppeket – Vigantolt – is sokan adjátok a gyerekeknek.
A multivitaminok közül a legnépszerűbbek: Marslakócskák, Provio MultiKids, JutaVit, OneYear Kid’s, Supradyn kids, Actival kids, Forever kids.
Emellett van, aki heti egyszer probiotikumot ad gyermekének, amit felnőttek számára is szoktak javasolni, vagy épp aloa verát, mézet. Többen is kiemeltétek, hogy a téli időszakban fontosnak tartjátok a friss levegőn való sétát, szabad játékot. A természetes immunerősítésről korábban már írtunk, IDE kattintva tudod elolvasni.
{adselite}
Ám vitaminok ide, vitaminok oda, olvasóink is próbálnak minél több gyümölcsöt és zöldséget beilleszteni gyermekeik étrendjébe, ami rendkívül bölcs dolog, de lássuk be, nem mindig egyszerű feladat, pedig egy vitaminkészítmény sem helyettesíti a kiegyensúlyozott és vegyes táplálkozást!
Fontos, hogy a gyermeked életkorának megfelelő napi adagot ne lépd túl, egyetlen vitaminkészítmény esetén se!